Donáth Anna: Márki-Zaynak is vannak rossz húzásai

A héten meglesz a hatpárti koalíció új neve.

2021. december 6., 09:42

Szerző:

A Momentum újdonsült elnöke fenntartja, hogy a miniszterelnök-jelölt migránsszámlálója nem jó húzás – mondta a Válaszonline-nak interjúban Donáth Anna.

„Azzal tökéletesen egyetértettem akkor is, hogy a Fidesz cinizmusát és kétarcúságát be kell mutatnunk. Azt, hogy miközben megy a gyűlöletpropaganda, azon gazdagodnak a NER kiválasztottjai, hogy külföldi bűnözőket engednek be az országba. Csakhogy ha ugyanazokat a szavakat próbáljuk használni, amelyeket a Fidesz, akkor nem az fog átmenni az embereknek, amit üzenni akarunk – szándékunk ellenére is a gyűlöletpropagandát erősítjük így. A szándékkal és az üzenettel tehát semmi bajom nem volt. A megvalósítás módjával igen. Ezt fenntartom. A migránsszámlálót le kell állítani"

Donáth Anna nem először kritizálja  az ellenzéket, és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltet.

"Egy sokkal nagyobb problémára igyekeztem felhívni a figyelmet elnökségem első napjaiban. Arra, hogy másfél hónapot kidobott az ellenzék az ablakon. Hogy nincsenek meg a közös mondatok, nincs közös kampánycsapat. Ha meglenne, nem kérdezhettek volna engem sem Márki-Zay Péter legújabb kampányeszközeiről – hiszen azok közös kampányeszközök lennének már. Ahogy lenniük kellene. Legkésőbb tegnapelőtt óta" - tette hozzá.

A riporter kérdésére, miszerint a Momentum lenne az új SZDSZ, különös tekintettel a migránsszámlálót elutasító píszískedésre, Donáth úgy válaszolt, : "Hagyjuk meg ezeket a poénokat a Fidesznek! Hadd sütögessék el ők még jó sokszor!"

A Momentum új elnöke szerint fel lehet rázni újra ezt a kampányt. Senkinek nincs megtiltva most sem, hogy beszéljen a választóival, de most már tényleg közösen, összehangoltan kell ezt megtenniük - mondta.

(Kiemelt kép: Donáth Anna Fotó: Merész Márton)

 

 

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.