DK: Orbán ne ácsingózzék a Sándor-palota után

Sajtóértesülések szerint Áder Jánosnak el kell hagynia a Sándor-palotát, mert azt Orbán Viktor nézte ki magának.

2013. június 14., 11:05

A Demokratikus Koalíció közleménye szerint a miniszterelnök ez irányú ambíciói nem új keletűek. Mint írják: „Az első Orbán-kormány azzal a nem titkolt céllal látott neki a palota felújításának, hogy 2002-ben második kormányzati ciklusát Orbán Viktor is ott kezdhesse meg, ahol a zsidótörvényeket hozató Teleki Pál, a Magyarországot a második világháború katasztrófájába belerángató Bárdossy László vagy a hazánkat a náciknak szőröstül-bőröstül kiszolgáltató Sztójay Döme tartotta székhelyét. A választók döntése akkor ebben megakadályozta. A 2002-ben hivatalba lépő Medgyessy-kormány az általa felkért szakértői bizottság (Glatz Ferenc történész, akadémikus, Katona Tamás, az I. kerület korábbi polgármestere és Ráday Mihály építész, városvédő) javaslatára úgy döntött, az épület a mindenkori magyar köztársasági elnök rezidenciája és székhelye legyen”.

A most tervezett funkcióváltás, a szükséges átalakítások, a költözködés, az új államfői rezidencia kialakítása a DK szerint óriási összegeket emészt föl. A Demokratikus Koalíció tiltakozik az ellen, hogy a kormány az adófizetők pénzét a kisebbrendűségi érzését kompenzálni igyekvő miniszterelnök történelmi legitimáció iránti igényének és megalomániájának kielégítésére pazarolja.