Divat a tradíció – Átfogó kutatás készült a magyarországi zsidóságról
Közel húsz évvel ezelőtt, 1999 ősze és 2000 tavasza közt szociológiai vizsgálat készült a magyarországi zsidóságról. Ennek óriási jelentősége volt, hiszen addig nemigen volt olyan kutatás, amelyből legalább megközelítőleg pontos demográfiai és társadalmi-gazdasági kép rajzolódhatott volna ki a magyarországi zsidókról, a zsidósághoz és a zsidó intézményekhez való viszonyukról. Azóta felnőtt egy generáció, így az akkori eredmények érvényessége nagymértékben csökkent. Emiatt határoztak úgy magyarországi és nemzetközi zsidó szervezetek, hogy konzorciumot hoznak létre a kutatás megismétlésére. A támogatók közt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) a költségek többségét vállalta magára, de részt vállalt belőle a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is. Ahogy a korábbi kutatást, így ezt is Kovács András szociológusprofesszor, a Közép-európai Egyetem Zsidó Tudományok Programjának vezetője irányította.
Az adatok négy generációról mesélnek. Már a korábbi kutatásban is megbecsülték, mekkora is valójában a magyar zsidó közösség, de a számok már akkor is rendkívül bizonytalanok voltak. „Ennek legfontosabb oka az volt, hogy 1949 óta nem állnak rendelkezésre adatok a teljes magyar népesség felekezeti, illetve etnikai összetételéről. A másik ok, hogy az 1945 és 1949 között különféle módszerekkel gyűjtött adatok is jelentősen eltérnek egymástól, és így igen nehéz a becslés kiinduló bázisának, az üldöztetéseket túlélő és az országban maradt zsidó népesség számának a meghatározása” – olvasható a kutatás eredményeit összefoglaló kiadványban, amelyben további nehézségként említik, hogy ma már a zsidók és nem zsidók közötti házasságok száma valószínűsíthetően növekedett, és a migrációval is számolni kell.
A bonyolult adatelemzéseken alapuló becslés szerint 2015-ben a magyarországi zsidóság létszáma az anyai ágon történő leszármazás alapján minimum 58 936, maximum 110 679 fő volt. (Ha a vegyes házasságok miatt az apai származást is figyelembe vesszük, akkor minimum 73 000, maximum 138 000 személynek van legalább egy zsidó szülője.) A zsidó népesség demográfiai trendjei követik tehát a teljes társadalom népességfogyását, mivel az anyai ágról becsült szám 2000-ben még 64 000 és 118 686 közé esett.
Ugyanakkor ha összevetjük a zsidó népesség számára vonatkozó becslést a zsidó azonosságot intézményes aktussal kifejezők számával, másfelől a vallási életben szimbolikusan vagy rendszeresen részt vevők számával, kiderül, hogy a két adat közti különbség igen nagy. „Az adójukkal a zsidó hitfelekezeteket támogatók száma valamivel kevesebb volt, mint 11 ezer” – állapítják meg a kutatók, hozzátéve, hogy
a vallási-felekezeti életben alkalmilag részt vevők száma négyezer, a rendszeres vallásgyakorlóké pedig maximum ezer lehet.
Tíz százalék tehát a zsidóságon belül azoknak az aránya, akik „intézményes aktusokkal is kifejezésre juttatják zsidó önidentifikációjukat”, és öt százalék azoké, akik szimbolikus gesztusokban jelzik a vallási-kulturális közösséghez való tartozásukat. Rendszeres vallásgyakorlónak legfeljebb a teljes zsidó népesség egy százaléka tekinthető. Érdekes fejlemény, hogy bár a zsidó felekezetek közül a Mazsihiszt támogatják többen – támogatóinak száma 2016-ban valamivel több mint két és félszerese volt a második legtöbb felajánlást kapó EMIH-ének –, az elmúlt években fokozatosan csökkent a különbség a két irányzat között. A 2016-os egyszázalékos adófelajánlások alapján az öt legtöbb támogatóval bíró zsidó civil szervezet listáját az EMIH civil szervezete, a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány vezeti.
A zsidók közt kiemelkedően nagy a diplomások aránya (78 százalék), ami a fiatalabb, még aktív korcsoportokban ennél is nagyobb. Így aztán a zsidók közt magasabb a szellemi munkakörben dolgozók, illetve a vállalkozók aránya, mint a teljes népességben. Mindezen jellemzők együtt adják ki „az átlagot meghaladó jövedelmi szintet”.
A holokauszt során meggyilkolták a vidéki zsidóság nagy részét, így nem meglepő, hogy a zsidók zömmel Budapesten élnek. A budapesti válaszadók 70 százaléka hét kerületben él: a II. és a XIII. kerületekben laknak a legmagasabb arányban. A vallási-kulturális hagyományhoz relatíve jobban kötődő családok viszont a VII. és a XIV. kerületben élnek az átlagnál magasabb arányban.
A zsidó szervezetek hosszú távú stratégiáira is jelentős hatást gyakorló fejlemény, hogy az 1999-es kutatáshoz viszonyítva nőtt azoknak a családok aránya, amelyek fontosnak tartják a vallási hagyományok tartását.
„Nőtt a tradícióhoz visszatérők és közel 30 százalékponttal csökkent a tradíciót feladók, az attól távolodók aránya”
– írják a kutatók, ugyanakkor a nem vallásosak, az ateisták aránya még mindig nagy többségben van. (A megkérdezettek 18 százaléka ateistának, 32 százaléka nem vallásosnak, 10 százaléka hívőnek, de nem vallásgyakorlónak vallotta magát. A becslések szerint a zsidók 10 százaléka olyan hívő, aki a vallás előírásait is betartja.) Nagyon erőteljes változás, hogy a megkérdezettek felében az elmúlt négy-öt évben erősödött a zsidósághoz tartozás tudata (mindössze hat százaléknak gyengült). A magyarországi zsidók közel harmada elsősorban európai polgárnak tartja magát. Ugyanennyien választották a „magyar is vagyok, meg zsidó is” opciót (29 százalék), míg a másik vegyes identitást kifejező „zsidó vallású (származású) magyar vagyok” lehetőséget a kérdezettek közel egyötöde (19 százalék).
Az identitáskérdések sorában egy másik figyelemre méltó eredmény is született: a megkérdezettek 70 százaléka szerint nem lenne jó, ha a zsidók teljesen beolvadnának a nem zsidók közé, és megszűnnének zsidók lenni. Kiemelten hangsúlyos a zsidó identitás szempontjából a zsidó múlt emlékének ébren tartása. A fiatalabb generációk esetében ugyanakkor már kisebb a holokauszt identitásképző súlya: „A legfiatalabbaknak csupán 14 százaléka értett egyet azzal, hogy a holokausztnak a zsidó öntudat középpontjában kell állnia, és bár a többségük többet tanítana a kérdésről az iskolában (74 százalék), és büntetőjogilag is felelősségre vonná a holokauszttagadókat (52 százalék), a kárpótlás igényét ma csak 43 százalék érzi jogosnak.”
A magyarországi zsidók számára Izrael sokat jelent. Az oda való kivándorlás gondolata minden második megkérdezettben felmerült, de csak egyötödük gondolkodott el rajta komolyabban. A kutatók megvizsgálták azt is, hogy miként vélekednek az izraeli politika néhány kérdéséről, illetve az arab–izraeli konfliktusról a megkérdezettek. A megosztottságot jelzi, hogy a kutatásba bevontak majdnem fele támogatja Izrael politikáját, körülbelül egynegyede azonban kritikusan vélekedik róla.
A kutatók megvizsgálták a hazai zsidóság médiahasználatát, világnézeti és politikai beállítódásait, értékválasztásait. Számos olyan kérdést feltettek, amelyek más, országos reprezentatív kutatásokban is szerepelnek, s ez lehetővé teszi, hogy a teljes népesség diplomás válaszadóinak értékeivel össze lehessen hasonlítani az elsöprő többségükben szintén diplomás zsidó megkérdezettek válaszait. Ez alapján éles különbség rajzolódik ki zsidó és nem zsidó között, mintha két külön bolygó lenne.
A zsidó válaszadók markánsan jobban érdeklődnek a politikai és a közéleti kérdések iránt, mint a nem zsidó diplomások, intenzívebben fogyasztják a híreket, kiváltképp a baloldali és liberális értékrendű médiatermékekét. A kormány- és bulvármédiától idegenkednek, míg a teljes népesség diplomásainak 22 százaléka olvas Blikket, addig ez az arány a zsidók körében két százalék.
Amíg a kormányzati szócsőként működő Magyar Idők internetes kiadását a teljes népesség diplomásainak 14 százaléka fogyasztja, addig a zsidóknak mindössze három százaléka. A világnézeti beállítódásoknál ugyanekkora a különbség: „A zsidó válaszadók elsöprő többsége elutasítja a tekintélyelvűség, a politikai konzervativizmus, a rendpártiság és az idegenellenesség minden megnyilvánulási formáját.” „Ily módon válaszaik átlagértékei még a teljes népesség magasan képzett tagjainak válaszaitól is jelentősen elütnek, az alacsony iskolai végzettségűekkel összehasonlítva pedig még nagyobb a beállítódások közötti szakadék” – összegzik a kutatók, akik a pártválasztás esetében viszonyítási pontnak a fővárosi diplomások körét jelölték ki. Még e szűk mezsgyén belül is markáns a különbség zsidók és nem zsidók között. A Fidesszel a teljes minta egy, a pártválasztók két százaléka szimpatizál. (A budapesti diplomások körében ez az adat 30 százalék.) Meglepő dolog is kiderült: a zsidók közt a legnépszerűbb a Kétfarkú Kutya Párt. A teljes népességben alig mérhető a Kutya Párt támogatottsága, de a zsidók közt ez az adat 18 százalék. A kutatók ezt a helyzetet úgy értelmezik, hogy a zsidó válaszadók jelentős része a baloldali és a liberális pártokkal is elégedetlen.
Kockázatos viccet csinálni a politikából
Bodnár Dániel– Számunkra a kutatás fő konzekvenciája a politikai penetrációval, a politikai bevonódással kapcsolatos, s azzal, miként változott a korábban mért politikai érdeklődés – mondja Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány vezetője, az EMIH vezetőségi tagja. A politikai érdeklődés szerinte devalválódott, hacsak nem arról van szó, hogy az emberek a csodára várnak. Ezzel magyarázza azt a jelenséget, hogy a zsidók esetében, az abszurditás határát súrolva, a Kétfarkú Kutya Párt a legtámogatottabb a pártok között. „A politikának ennyire elveszett volna a jelentősége?” – kérdezi, hozzátéve, a kutatásból süt, hogy mennyire megrendült a hagyományos politika iránti bizalom. Ezt részben azzal is magyarázza, hogy a zsidó közösség vezetői nem segítenek iránymutatással. A kutyapártosodást, azaz a politikából viccet csináló attitűdöt ugyanolyan mértékű kockázatnak látja, mint azt az 1999-es kutatásból megismert választói magatartást, amely alapján a baloldali-liberális oldal monolitszerű támogatása rajzolódott ki. – Ennek isszuk részben a levét – teszi hozzá.
Bodnár Dániel szerint a kutyapárt abszurdan magas támogatottsága és a pártokból való általános kiábrándultság egyfajta establishmentellenességről is tanúskodik. „Miközben a hazai zsidóságnak talán még mindig vannak politikai ambíciói – amit a korábbi években aktívan ki is használtak –, szeretnék, ha a zsidóság értékeit az általuk képviselt szervezet reprezentálná, ha a kulturális javai bővülnének. Nem lehet ezeket is akarni, közben pedig az egész politikától undorodni és elfordulni” – szögezi le.
