Die Presse: Nagy divat mostanában a népszavazás

Nagy divat mostanában a népszavazás, csak éppen a közvetlen demokrácia nem segít azon, hogy a polgárok nagyon nem bíznak a politikusaikban – írja a new yorki Bard College egyik professzora. Ian Buruma, aki a demokráciával és az emberi jogokkal foglalkozik, úgy gondolja, hogy Magyarországon a kvóták ügyében tervezett népszavazás azt az eredményt hozza majd, amit Orbán Viktor vár tőle.

2016. március 25., 12:21

Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a népszavazások jól illeszkednek abba a populista hangulatba, ami napjainkban sok országot eláraszt, Trumptól kezdve az orbáni Magyarországig.

A háború után igaza volt az akkor brit kormányfőnek, aki kifejtette, hogy a leginkább a diktátorok és a demagógok szoktak közvetlenül a néphez fordulni. Amúgy Hitler is alkalmazta.

A despoták azért vetik be ezt az eszközt, mivel úgy állítják be, hogy ők maguk a nép. Ráadásul a referendumoknál többnyire nem a hozzáértés dönt, hanem a megérzés, ám azt könnyen manipulálhatják a demagógok. Utóbbiak éppen ezért szeretik annyira.

Emellett a népszavazások követelésében az a populista követelés is megnyilvánul, hogy “szerezzük vissza az országunkat”. Itt persze a legtöbbször önbecsapásról van szó, ám a referendumok következményeit komolyan kell venni.

Ha pl. Magyarország sikeresen tagadja meg az együttműködést a menekültválság megoldásában, akkor az más államokat is abba az irányba terelhet, hogy kövessék a példát. Mindent egybevéve azonban ha nem sikerül helyreállítani a bizalmat a köznép részéről, akkor a hatalom olyanok kezébe jut, akik úgy tesznek, mintha a nemzet nevében beszélnének. És abból még soha nem sült ki semmi jó.

(Forrás: Szelestey Lajos/ Klubrádió)