Devizahitelek: ennyivel csökkenhet a havi törlesztő

Akár havi 30 ezer forinttal is csökkenhet egy átlag devizahiteles havi törlesztőrészlete az egyik gazdasági portál számításai szerint. Ez éves szinten több mint 300 ezer forint megtakarítást jelent. A portál abból indult ki, hogy az adósokat a Magyar Nemzeti Bank képlete alapján fogják kártalanítani, a bankok pedig nem tudják bebizonyítani a bíróságokon, hogy tisztességes szerződéseket kötöttek ügyfeleikkel.

2014. augusztus 9., 08:08

Már számolják a bankokban is, hogy mennyit kellene visszafizetniük ügyfeleiknek a tisztességtelenül alkalmazott árfolyamrés, illetve az egyoldalú kamatemelések miatt. A Híradó információi szerint a legtöbb bank egyelőre saját módszere alapján kalkulál.

A Magyar Nemzeti Bank által múlt héten közzétett képleteket, amelyek alapján szerintük számolni kellene. Ezzel a bonyolult matematikai módszerrel a hitelfelvevők maradéktalanul visszakapják a tisztességtelenül beszedett összegeket. A bankok azonban háborognak a képletek miatt. Bár nem nyilatkoznak, de annyit azért elmondtak, hogy szerintük a túlfizetéseket nem lehet tőketörlesztésként és nem lehet előtörlesztésként elszámolni, vagyis jóval kevesebb pénzt adnának vissza az adósoknak, mint ami a nemzeti bank képleteiből következik – írja a

hirado.hu.

A végleges megoldás szeptemberre várható, mert addigra készül el a pontos elszámolásról szóló törvénytervezet.

Az egyik gazdasági portál szakértője már osztott-szorzott – a jegybanki módszer alapján. Szerinte egy átlagos devizahitelesnek nagyjából ötödével csökkenhet a banki tartozása – ez egy 8 milliós hitel esetében több mint másfél millió forintot jelent. Emiatt a törlesztőrészlet is csökken – nagyjából a negyedével – ez akár 30 ezer forintnál is több lehet havonta. „Ezek a számítások akkor igazak egyébként, ha a Magyar Nemzeti Bank által közzétett képletet kiterjesszük az egyoldalú kamatemeléseknek az átszámításához is, és a bankok pedig nem fognak nyerni a bíróságokon„ – mondta Palkó István, a portfolio.hu vezető elemzője.

A gazdasági portál számításai szerint a devizahitelesek teljes éves megtakarítása a törlesztőrészlet-csökkenéséből adódóan 168 milliárd forint lehet, vagyis ez a pénz a családoknál marad. Ami a Híradónak nyilatkozó szakértő szerint a gazdaság számára is előnyös lehet. ”Előnyös azért, mert a megtakarításokból további fogyasztási cikkeket tud vásárolni, költekezni tud, feltehetőleg belföldi áruk vásárlására. És ez a magyar gazdaság számára nagyon fontos. Munkahelyeket is teremt és a lakosság életszínvonalát növeli. Bízunk abban is, hogy a megtakarításokat nem csak a bankoknál helyezik el, hanem állampapírokat is vásárolnak belőle, amik kamata Magyarországon marad és a magyar gazdaság mozgásterét növeli" – mondta Kassai Róbert, gazdasági szakértő.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a devizahitelesek kártalanításával együtt felül kellene vizsgálni az úgynevezett BAR-listát, hiszen azon olyan adósok – köztük több ezer kisvállalkozó – is szerepelnek, akik a bankok törvénytelen kamatemelései miatt nem tudták fizetni hiteleiket.