Demokráciatréning

– A választás előtti héten mintha még aggódott volna. Ami bizonyos értelemben indokolt. Budaörs – kormányzati felfogás szerint – „idegen test” Pest megyében. A három jelentősebb település közé tartozik Gödöllő és Veresegyház mellett, ahol a választást rendszeresen elbukja a Fidesz.

– Eddig mindig aggódtam a választások előtt, az jó előjel. Ha izgultam, pont azon aggodalmaskodtam, hogy „talán túlságosan is nyugodt vagyok”. Nincs ez így jól, gondoltam. Kérdeztem is magamtól: csak nem szúrtunk el valamit?

– Idegesítő lehet, ha ennyire rendben mennek a dolgok.

– Azon is aggodalmaskodtam, hogy összejöjjön a közgyűlési többség. Egészen elszoktunk tőle. Nyolc év fideszes dominancia után már nem is emlékszem, milyen lehet az. De hozzáteszem, az elmúlt négy év sokkal konszolidáltabb volt, mint a többi, ellenzékben végigvitt ciklus.

– „Demokratikus tréningnek” sem lehetett rossz. 2010 válságpont volt: gyakorlatilag felszívódott ön mögül-körül az SZDSZ. Azóta liberális zárványnak, a múlt emberének mondják. Ez ma is érv?

– Próbálkoznak vele, egyre gyérebb hatásfokkal. Igazság szerint mindenki unja, lejárt lemez. Mellesleg 2009-ben léptem ki az SZDSZ-ből. Ami akkor a pártban ment, számomra elviselhetetlenné vált. De a korábbi időszakot büszkén vállalom. Szomorú, hogy így végződött.

– Kiléphetett volna bármikor, a stigma akkor is megmarad.

– Azért ez enyhe túlzás. Először is, elképesztő, hogy Magyarországon az emberi szabadságjogok képviselete stigma. Másrészt korábban is „megbocsátották”, hogy liberális vagyok. Egyébként a mi budaörsi csapatunk ideológiai értelemben vegyes társaság. Van köztünk hívő, templomba járó srác, baloldali, liberális, a város ügyei iránt fogékony, politikailag neutrális polgár. Persze a demokráciáról, jogállamiságról alkotott álláspontunk azonos.

– Neutrális, békés, zöld, kék, politikai hontalan – egyre megy. Magyarországon nincs kibúvó: képtelenség, hogy ne sorolják be önöket ellenzékinek. Vagyis ellenségnek.

– Nyilvánvaló, hogy számunkra a Fidesz hatalomgyakorlási metódusa, stílusa, agresszivitása nem szimpatikus. És valóban, támogatták egyesületünk jelöltjeit a demokratikus ellenzéki szervezetek is. Egy demokráciában ez probléma volna? Ezzel együtt együttműködésre törekszünk, mert Budaörsből sincs kettő.

– Mitől olyan jól menő város Budaörs? Mi vonzza ide a fővárosból a módosabb polgárokat?

– A mi helyzetünk – nem akarok dicsekedni – elég szerencsés. A tetemes iparűzési adó ínséges időkben is szilárd anyagi hátteret jelent. Budaörs afféle „beléptető kapu”, forgalmas autópálya mentén, hátában Béccsel, előterében Budapesttel, jelentős kutatás-fejlesztési ágazattal, logisztikai központokkal. Sok minden összpontosul itt, ami egy magyar várost gazdaggá tehet. Olyan cégek települtek hozzánk, amelyek nemcsak regionális központjukat működtetik itt, de idehozzák fejlesztő részlegeiket is. A jobboldal a kilencvenes évek elején azzal támadott minket: hibás döntés, hogy idecsábítjuk a befektetőket, Budaörsöt el fogja nyomni, karakterében fel fogja morzsolni a globális tőke.

– De mivel az iparűzési adó jól jött...

– ...nem tudtak mit mondani. 2009-ben, a gazdasági válság idején aztán az is bebizonyosodott, ha nem lennének „betelepült” cégek, a város bajba kerülne. A retorika meg is változott. Miközben évekig küzdöttünk azért, hogy a nagy cégek gyökeret verjenek, most azt vetik szemünkre, hogy beleültünk a készbe, könnyű nekünk, a világgazdaság potyautasai lehetünk.

– A „jó polgármester” képe a magyarokban ma úgy él: Kósa úr jót tett városunkkal, mert jóban van a nagyfőnökkel, ezért dől hozzánk a lé. Nem az menedzseli jól a közösség ügyeit, aki kreatív, mozgékony vagy gondos, hanem az, akinek „vannak kapcsolatai”.

– Én másképp látom. A rendszerváltás idején Budaörs átlagos Pest megyei városnak számított, tíz százalék körüli munkanélküliséggel, gyenge infrastruktúrával, lepusztult intézményhálózattal. Ha valaha sikeresek voltunk, nem a központi költségvetésből gazdagodtunk. Ami létrejött, abban sok munka és persze némi szerencse is van. Nem akarom fényezni magunkat. Nem találtunk ki extra dolgokat, de igyekeztünk élni a lehetőségekkel.

– Az önkormányzati kampány vezérmotívuma az volt: szavazz a kormánypártra, különben rosszul járhatsz. Kicsináljuk a városod.

– Nálunk is ezt nyomatták. De a budaörsiek mosolyogtak ezen. Annak az államnak lenne pénze arra, hogy kibéleljen 3200 önkormányzatot, amely 1700 milliárdos „költségvetési korrekció” küszöbén áll? Lehet, hogy naiv vagyok, de szerintem a Fidesznek sem érdeke, hogy megfojtsa az ellenzékinek bélyegzett településeket. Budaörsön tán nem élnek jobboldali szavazók? Dehogynem. Nekik miért kellene sarokba állniuk?

– Mióta lement az önkormányzati kampány, csak hatáskörelvonásról, csonkolásról, államosításról beszélünk. Hol a határ, amikor már nincs értelme polgármestert választani? Amikor az önkormányzat többé-kevésbé azonos a városi tanáccsal?

– Nem tudom, meddig mennek el az állampolgári és a közösségi autonómia korlátozásában.

– Ameddig a polgárok engedik.

– Ijesztő dolgokat hallani, s ezekből gyorsan születik törvény, ezért inkább nem adnék ötleteket.

– Jár még néha iskolai évnyitókra? Annak ellenére is, hogy az iskola újra az államé, nem a helyi közösségeké?

– Ez valóban nagyon súlyos ügy. A kialakult helyzethez kétféleképpen viszonyulhatunk. Vagy széttárjuk a kezünket, és azt mondjuk: lássuk, mire mentek. Ez buta sérelmi politika lenne. A választott önkormányzat, amely valóban felelősséget érez polgáraiért, akkor is törődik iskoláival, ha minden jogosítványt elvont az állam. A budaörsiek nem bűnhődhetnek a Hoffmann-féle torz, értelmetlenül központosított oktatáspolitika miatt. Ha a képviselő-testület kiszáll, az iskolák leépülnek. Csakhogy a gyerekeink nem kísérleti nyulak. Ezért olyan technikákat próbálunk kidolgozni, amelyek segítenek fenntartani a színvonalat. És a pedagógusok megbecsültsége is fontos. Kidolgoztunk egy ösztöndíjrendszert, amellyel az illetményüket próbáljuk kiegészíteni. Ezt a város, az önkormányzat állja. Megjegyzem, ezeket a döntéseket a helyi fideszes képviselők is messzemenően támogatták. Érdekes helyzet!

– Nem csak a polgármesterek hatalma, jogköre szűkül. Az ellenzék is szellemi oxigénhiányban szenved.

– Én azt tartom a legszomorúbbnak – a Fidesz ezt használja ki –, hogy a társadalom éppúgy letargiába zuhant, mint a Kádár-korszak kezdetén, a hatvanas évek elején. Persze ezért az ellenzéket is súlyos felelősség terheli. Be kell látnom azt is, tévedtem, amikor azt hittem: az állampolgár érti, hogy a sorsáért elsősorban ő felel, nem lehet mindent a hatalomtól várni. Ma újra az államtól érkezik és oda fut ki minden. Az alattvaló túlélni akar, s a hűbéres boldogul.

– Ha ennyire pesszimista, miben bízik?

– Ettől még élni, működni, lélegezni kell. A kármentés racionális tevékenység. A Fidesz – bár bázisa szilárd – csak ellenzéki alternatíva híján erős. De az önkormányzatokban, a „szabadság kis köreiben” működhetünk a demokrácia szabályai szerint. Ez akár minta is lehet. Támadtak azzal, hogy „szigetként” kezelem a várost. Erre inkább büszke vagyok. Sok tekintetben kiemelkedünk a magyar települések közül, jó lenne, ha a politikai együttműködésben is követendő példát mutatnánk.