Délelőtt leálltak a budapesti kormányhivatalok
A Népszava információi szerint szerverhiba történt. Az ilyesmit általában tíz-húsz perc alatt meg szokták javítani, csütörtök délelőtt azonban már háromnegyed órája állt a rendszer.
A VIII. kerületi kormányablakban azt mondták a várakozó ügyfeleknek, hogy nem érdemes más hivatalhoz menni, mert egyáltalán nem működik a rendszer.

A lap megkereste Budapest Főváros Kormányhivatalát, ahol jelezték, hogy az informatikai probléma főként Budapesten jelentkezett.
„A legfrissebb információk szerint az ügyfélszolgálatok a legtöbb helyen ismét zavartalanul működnek, a hiba elhárítása folyamatos és sikeres. A rövid ideig tartó fennakadás ideje alatt az ügyfelekkel soron kívül új időpontot egyeztettek az ügyintéző kollégák” – írták válaszukban.