Fotók – Debrecenben már havazik

Havas húsvét.

2023. április 7., 12:05

Szerző:

A húsvéti készülődés mellé hó társult Debrecenben. Az MTI fotósa, Czeglédi Zsolt több fotót is készített a vékonyrétegű hóba borított Debrecenről.

 A drónnal készített képen a behavazott debreceni Református Nagytemplomot láthatjuk.

 Ezen pedig a Kálvin téri üzletközpontot.

 Az Országos Meteorológiai Szolgálat arról írt, hogy az esti órákban először a Dunántúl északi felére érkezhet a következő hullámban csapadék, időszakosan havazásba is válthat a halmazállapot. Átmenetileg vékony, olvadozó hóréteg kialakulhat.

A meteorológiai szolgálat észlelési oldala szerint Kékestetőn a legvastagabb a hóréteg, 10 centiméteres, most is gyengén havazik.

Pénteken a legmagasabb nappali hőmérséklet a keleti területeken 3-5, míg nyugat, délnyugat felé haladva 6-12 fok között alakul – írta előző nap a meteorológiai szolgálat.

Az előrejelzés szerint szombaton nagyrészt borult lesz az ég, több helyen előfordulhat eső, záporeső, főleg a nap első felében, elsősorban az északkeleti harmadban és a hegyekben havas eső, havazás is előfordulhat. Csak helyenként élénkül meg az északkeleti szél. Hajnalban általában mínusz 3 és plusz 4, délután 5-11 fok közötti hőmérséklet valószínű.

Húsvétvasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, csak elszórtan alakulhat ki zápor. Az északi szél a Dunántúlon megélénkül. Hajnalra mínusz 2 és plusz 4 fok közé hűl le, délután 9-14 fok közé melegszik fel a levegő.

Húsvéthétfőn felhőátvonulásokra kell számítani, általában többórás napsütéssel, de helyenként még előfordulhat zápor. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimumhőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 5, a maximum 12-17 fok között alakul.

(Fotók: Czeglédi Zsolt/MTI)

Miután  a 21 Kutatóközpont és a Publicus is enyhe Tisza előnyt mért a legfrissebb kutatásában, várható volt, hogy a kormányzati oldal közvélemény-kutatói is megszólalnak. Az eredmény borítékolható: Nézőpont Intézet szerint a Fidesz vezet, nem is kicsit.