Felfüggesztették Czeglédy Csaba ügyvédi engedélyét

2020. október 21., 18:39

Szerző:

Felfüggesztette Czeglédy Csaba DK-s politikus ügyvédi tevékenységét a Vasm Megyei Ügyvédi Kamara, erről maga Czeglédy adott hírt a Facebookon: "Most éppen – miután már annyi mindent elvettek tőlem – az ország fura urai a hivatásomat is el akarják venni tőlem, amihez gyáva módon asszisztálnak az ügyvédi kamara vezetői, élükön a hajlékony gerincű, Fidesz-kollaboráns Bánáti Jánossal. Lelkük rajta. Még az sem zavarja őket – nyilván nem, hiszen ez a rendszerük lényege -, hogy az egzisztenciámat fenyegetik. Csupán két gyermekemről kell gondoskodnom. Lényegtelen. Szerintük." és "Az ügyvédi kamara tavaly nyár óta egyértelműen akként foglalt állást, hogy mivel nem emeltek ellenem újra vádat, és az az eljárás, amiben korábban vádat emeltek ellenem, megszűnt, nincsen törvényes ok és kötelezettség az ügyvédi tevékenységem gyakorlásának felfüggesztésére. Aztán kaptak egy telefont, hogy ezt gondolják másként. És így is lett." Az ügyvéd a bírósághoz fordul az ügyben.

 Czeglédy több budapesti kerülettel iss szerződésben áll, legutóbb a DK-nak nyert meg egy pert az MTI-vel szemben arzzal kapcsolatban, hogy a távirati iroda többször visszautasította közlemények közlését - az első fokú ítélet szerint ez szerződésszegés volt.

A szombathelyi Úgytudjuk oldal emlékeztet, Budai Gyula korábbi elszámoltatási biztos, fideszes politikus azt mondta a Pesti Srácoknak adott interjújában október elején, "Czeglédy Csabának sokan falaznak, amióta a büntetőügye tart. (Budai) Személyes véleménye szerint nem véletlen, hogy az illetékes Vas Megyei Ügyvédi Kamara nem látja indokoltnak a kamarai tagság felfüggesztését egy, már a múltban többször elítélt bűnözővel szemben, aki jelenleg is minimum 10-15 év börtönbüntetéssel nézhet szembe, ha a bíróság bűnösnek találja". Budai a Vas megyei kamarához is fordult, de "lepattintották". Az Úgytudjuknak azt mondta: Czeglédy a Vas Megyei Ügyvédi Kamarát is kilóra megvette.

 

 

 

Tegnap 16:38

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 11:27

Örülhetnek a nyugdíjasok: májusban előbb jön a nyugdíj, ráadásul nekik is lehetőségük nyílik a családi házuk korszerűsítésére.