Csőlátás

Történelemóra, a téma a második világháború, azon belül is a zsidóüldözések. A tanár haláltáborokról, meggyilkoltakról, nehezen kibeszélhető eseményekről magyaráz a diákoknak a főváros egyik elitnek mondható általános iskolájában. Az egyik nyolcadikos diák magabiztosan feláll, és közli: hazugság a pedagógus minden szava. Ő viszont tudja az igazságot, méghozzá Adolf Hitler Mein Kampfjából, amelyet a nagyapjával olvasgat, szinte mindennap. A tanár próbálja kezelni a helyzetet, de a következő órán az incidens megismétlődik. És a következőn, majd az azt követőn is.

S hogy mi ilyenkor a korrekt és szakmailag követendő álláspont?

Kerestük az Országos Közoktatási Intézetet, ahol tájékoztattak, ez nem az ő szakterületük, ugyanis elméleti kérdésekkel, kutatásokkal foglalkoznak. Ajánlották viszont az Országos Pedagógia Szolgáltató Intézetet mint konkrét, egyedi és problémás ügyekben illetékes szervet.

– Mi inkább a szaktanácsadókat szervezzük. Magunk régen nem tanítunk. A mostani iskolai életet nyugdíjasként nem ismerjük. Ez viszont nagyon mai probléma – mondja Dombrády Éva, az intézet vezető szakértője. – Amúgy sem hiszem, hogy a problémát a történelemtanárnak kell megoldania, ez inkább osztályfőnöki feladat.

Néhány telefon, és eljutunk a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézethez. Árkosiné Gáspár Máriával, a szervezet tanácsadójával alaposan „átbeszéljük a problémát”. A szakértő azonban később a nyilatkozatát „tartalmi eltérésekre” hivatkozva visszavonta. Bár kértük, jelezze, melyek is a tartalmi eltérések, a válasz elutasító volt. „Ennek a cikknek a megjelentetéséhez nem járulok hozzá. (Már csak a további viták elkerülése végett sem.)” – közölte e-mailjében Árkosiné Gáspár Mária.

Egy gyakorló tanárnak, dr. Szebedy Tasnak, a Városmajori Gimnázium igazgatójának viszont van véleménye, amelyet vállal is.
– Ez a két ismeretvilág között ingadozó kamasz valószínűleg az igazságot keresi, miközben gondolkodását az esetleg elfogult családi környezet befolyásolja. Egy tizennégy éves gyereknél életkori sajátosság, hogy a felnőttvilág információival szemben kritikus, hisz saját identitását keresi. A korai serdülőkorban jellemző, hogy az énállapot külső értékeléshez kötődik – mondja Szebedy Tas.

Rasszista irány

Hozzáteszi: a tanárral való szembefordulás ebben az életkorban gyakran előfordul, amit az oktatónak kell megoldania, miközben a gyereket is meg kell értenie.
– A diák számára a kortársak véleménye a meghatározó. A tanárnak pedig lehetőséget kínál, hogy kompetenciáját bizonyítsa, így pozitívan hasson a gyerekek nevelésére. Nem kell vele az osztály előtt szembeszállni, azt érdemes neki mondani, hogy Pistike, nagyon érdekel a gondolatmeneted, üljünk le, beszéljünk róla.
Szebedy szerint ha a pedagógus fenyegetőzik, azzal a gyerek – negatív értelemben ugyan, de – eléri a célját, hisz a középpontba kerül, felfigyelnek rá társai.

– Ehelyett inkább kérdezze meg, mi és miért tetszett neki a könyvben, hiszen a Mein Kampf – bár olvasása hosszú ideig bűncselekménynek számított – egyik létező értelmezése annak a történelmi korszaknak. Ennek okairól egy oktató a 21. században nyugodtan beszélhet.

Szebedy elképzelhetőnek tartja: a tanár megijedt, hogy a gyerek a fasiszta ideológia kezelésében kellemetlen helyzetbe hozza.
– Ám ha felkészült, képes bevonni a diákot a könyv forrástörténeti tanulságaiba, történeti hátterébe anélkül, hogy azt mondaná, a Mein Kampf üzenete helyes – véli Szebedy.
– Elképesztő történet, de nem ritka. Bármikor bármelyik iskolában megeshet – mondja Szunyogh Szabolcs közíró, a Köznevelés című lap főszerkesztője. – A mostani nagyfokú társadalmi ingerültség a tárgyát keresi, és rövidesen meg is találhatja. Ugyan egyelőre nem állíthatjuk, hogy az ország cigány-, zsidó- vagy épp svábgyűlölő lenne, de úgy néz ki, a tendencia nacionalista és raszszista irányba tart. Az oktatási rendszerünk bűne is, hogy ilyen helyzet előállhat. Ha Hitler fizetne minket, hogy xenofóbiára, vagyis idegengyűlöletre neveljük a gyerekeket, akkor se tudnánk „jobban” csinálni.

Szunyogh szerint ugyanis alapvető hiba, hogy az iskola semmit sem tanít a környező népek és a Magyarországon élő nemzetiségek, etnikumok történelméről, néprajzáról.
– Ha megkér egy gyereket, említsen egy nagy román hegedűművészt, ukrán filozófust vagy ismert szerb orvost, meg se tudna mukkanni.
Ráadásul a szomszédaink is ugyanennyit tudnak rólunk.

A közíró úgy véli: ez a csőlátás a probléma gyökere.
– Be kellene vezetni egy Kárpát-medencei tantárgyat, ahol nemcsak angolok, németek, olaszok és oroszok történelmével foglalkozunk, hanem azokéval is, akikkel közvetlenül érintkezünk. A környező népek közül csak az osztrákokról tanulunk, róluk is csak abban a kontextusban, hogy az ellenünk vívott háborúban hogyan viselkedtek. Mindez borzasztóan torz optikát eredményez. A magyarországi zsidók történelméről sem tanítanak semmit a holokauszton kívül.

A gyerekek meg azt hiszik, a zsidók bevándoroltak ide, aztán Hitler elvitte őket.

A szakember szerint az oktatási rendszer lenne hivatott arra, hogy a fiatalokat helyes irányba terelje, de ehelyett a döntést a tanárra bízza. Aki pedig magára marad a bajban.
– Az egyik szakközépiskola igazgatója szólt egy gyereknek, hogy ne jöjjön többet árpádsávos trikóban. Erre feltették az egyik szélsőjobbos portálra a nevét, címét, telefonszámát, fényképét. A gyerek pedig – illetve nyilván a nevében az apja vagy a nagyapja – írt egy vérlázító levelet a honlapra, azzal a szöveggel, hogy az a büdös zsidó bezzeg Dávid-csillagot hord a nyakában, üldöz bennünket, verjétek meg. Ez bizony életveszélyes fenyegetés. Cikket írtam az igazgató védelmében, de kérte, ne írjam meg a nevét, mert szeretne gyorsan túllépni az eseten.

Családi háttér

Szunyogh viszont cselekvést vár.
– Megnyugtató, hogy minden rasszizmus elleni demonstráción megjelenik az oktatási miniszter vagy egy államtitkár. De ez kevés, intézkedni kellene. Az pedig, hogy a tanár képes-e kezelni a helyzetet, pedagógiai tapasztalatán, emberismeretén, műveltségén, módszerein múlik. Meg az elkötelezettségén.

Ezzel Szebedy Tas is egyetért.
– A helyzet kezelése, feloldása a tanár kulturáltságán és pedagógiai eszköztárán múlik. Akkor jár el helyesen, ha a gyereket nem ellenségként kezeli, hanem elmagyarázza, hogy a Mein Kampf miért veszélyes olvasmány, miképp kapcsolódik az antiszemitizmushoz és a korszak tévedéseihez. Egy tizennégy éves gyerek ugyanis remélhetőleg még nem jut el arra a szintre, hogy teljes népcsoportokat jónak vagy rossznak tartson. A gondolkodását nyilván a családi háttere befolyásolja, de ebből ki lehet vezetni úgy, hogy se a nagypapát ne tagadja meg, se a történelmi tényekkel ne helyezkedjen szembe. Talán nem ez egy igazi történelemtanár feladata?