Csodálatos egy fickó vagyok én – mondja magáról Gyurcsány Ferenc, aki már nem akar forradalmat csinálni

Ma már tudja, nem képes a vízen járni. A maga módján megállapodott. Elpárolgott belőle a forradalmi hevület. Azt viszont kikéri magának, hogy a Demokratikus Koalíció – talpig öt százalékban – ne lenne progresszív párt. És hogy mit jelent a mai Gyurcsány Ferenc az ellenzéki színskálán? Ez abban a két és fél órás vitában nem dőlt el, amelyet az Új Egyenlőség Magazin és a Friedrich Ebert Alapítvány rendezett a Kossuth Klubban. A DK elnökével Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus beszélgetett, akinek fixa ideája, hogy Gyurcsány kakukktojás a baloldali baromfiudvarban

2017. július 6., 12:43

Szerző:

Hogy egy igazi Gyurcsány-unplagged még ma is bevonzza a rajongókat, azt bizonyítja a szép számban megjelent közönség. Lehet, hogy szabadtéren a frontember nem élne meg, de a Kossuth Klub nagytermébe behozza a híveket. Kétszázötvenen majszolják a sajtos pogácsát, isszák a gyömbért meg a kólát. Nem riasztja őket a neten közzétett súlyos tematika, köztük olyan szellemi ínyencségek, mint a harmadik út giddensi programja. Tudják jól, ez csak álca. Valójában olyan kemény dolgokról lesz szó, hogy szerepet kap-e Feri a tíz hónap múlva rendezendő választási előadásban. Kórustag lesz, vagy szólista? Ami a várható eredményt illeti, a hangulat nem túl optimista. Gyurcsányt ez a legkevésbé sem zavarja. Derűs, pirospozsgás, kiegyensúlyozott. Pártja jól áll. Pontosabban az ellenzék áll gyengén. A felmérések szerint a megújulás elakadt, Orbán őrzi megszokott negyven százalékát, az ellenzék zsugorodott vagy stagnál.

Magától értetődik, hogy a mode­­rá­­­tor, Pogátsa Zoltán a vendéget pro­­vo­­kálni fogja. Kimondva, ki nem mondva a hazai szociáldemokrácia kártevőjének tartja. Pogátsa matekja szerint mivel Orbán szavazatszámban úgy áll, ahogy 2006-ban (egész pontosan 131 000 voksot veszített), a baloldal viszont tízszer ennyit, 1,3 milliónyit zsugorodott, levonható a kö­­vetkeztetés: a magyar helyzet nem világtendencia, hanem „baloldalprobléma”. Amiben Gyurcsánynak kitüntetett szerepe van. Meg kellene kutatni (megérne egy milliócskát), hogy Gyurcsány személyes felelőssége ebben mennyi.

– Nincs erre egymilliója, elnök úr? – kekeckedik Pogátsa. – A múltkor mondta, a legnagyobb adózók közé tartozik.
– Más a személy és más a párt – emeli ujját Gyurcsány figyelmezte­­tően.

Egyébként pedig nem ez a dolga. Az ő feladata az, hogy a DK-t sikeres párttá tegye. Tíz-tizenöt százalék már egész jól mutatna.
Gyurcsány a szokottnál is bőbeszédűbb, kifejezetten szószátyár. Kérés nélkül meséli: néha, amikor a DK-pártalkalmazottak bére csúszik – a sárga csekkek meg csak jönnek – a vezetés dobja össze a pénzecskéjüket. Hiába, gondjai a DK-nak is akadnak.

Nézzük a vitapartnereket: a két fél, Gyurcsány és Pogátsa ez előtt nem ismerte egymást, közös megegyezéssel most sem tegeződnek. („Könnyebb így veszekedni”, mondja Gyurcsány, s elővezeti újabb anekdotáját Sólyom Lászlóról, aki államfővé választása után határozottan kérte tőle a magázódást.) Mindketten készültek. Pogátsa olvasta Gyurcsányt, Gyurcsány Pogátsát, az északi modell apoteózisát (Magyarország politikai gazdaságtana – Az északi modell esélyei), de láthatóan nem lett tőle okosabb. Gyurcsány szocdemnek tartja önmagát, Pogátsa kellő komolysággal szociáldemokratának. Az elnök úr dokumentumait maga szerkeszti, a többiek helyeslése mellett. Nem csak szóban, írásban is aktív. Említi is, hivatalban lévő miniszterelnökként jegyzett egy 130-140 oldalas művet Útközben címmel, ami regnáló kormányfőtől mégiscsak ritkaság. Most átnézte, mert készült önmagából, s örömmel konstatálta: „Csodálatos egy fickó vagyok én. Egy évtizede ugyanazt gondolom, nagyjából ugyanazt teszem.” Ennyit kiindulásként.

A DK közlékeny párt. A honlap tartalmaz Alapító nyilatkozatot, Sokak Magyarországa című programjavaslatot, 16 pontot, 33 pontot, Krédót és Kiáltványt. Mindez a történelmi múltat idézi, legalábbis az egyetemi KISZ-bizottságok mániája volt az örökös kiáltványozás, állásfoglalás, programtermelés. Soha nem lett semmiből semmi.

Pogátsa meg is jegyzi: amikor Gyurcsány miniszterelnök volt, a HVG-nek volt egy címlapja, amely azt figurázta ki, hogy Gyurcsány milyen eszeveszett iramban ontja a programokat, kiáltványokat, akcióterveket. A végén már senki sem tudta, hova tűnt az előző, melyik az érvényes, hol tart a kormány. Maguk a miniszterek sem tudták. A kutya sem emlékszik például arra, mikor született és mikor halt el a kormányzati negyed programja. Lefújták vagy elhalasztották? A közgazdász a sok szósz ellenére ma is tájékozatlan afelől, mi is a DK. Szociáldemokrata párt? Balközép párt? Népfrontos demokrata párt? Gyurcsány-párt? Az Új Egyenlőség szeánszain megfordult már néhány ellenzéki alakulat, járt itt két baloldali zöldpárt, egy, amely szociáldemokratának vallja magát, és két liberális párt. Hát hova vezet ez?

– Ha a publicisztikai elemeket lehántjuk – kezdi Gyurcsány –, és ebből nem jön ki konzisztens egység, akkor valóban baj van. Ha a Demokratikus Koalíció ontogenezisét vizsgáljuk, az arról szól (légyzümmögés, emelkednek a kamerák), hogy 2010-ben az MSZP volt elnökeként, miniszterelnökeként úgy láttam (kamerák lehanyatlanak), olyan idők jönnek, amikor nem az a kérdés, ki konzervatív, ki liberális, hanem hogy jön egy autoriter rendszer, melyben az ellenzéknek meg kell szerveznie a sokszínű ellenállást. Különben baj lesz.

Fotók: Kovalovszky Dániel

Gyurcsány mindig a nagy dobásra készült – utoljára Orbán leleplezésére, kompromittálására; de a terv függőben van. Mindig a hatás izgatta. Az eredmény nem motiválta. Nagy demokrata pártot akart létrehozni. Népi ellenállást, az ellenzék Dongó motorját. A DK-nak, Gyurcsány szerint, ezért kellett kinyílnia liberális, konzervatív, polgári irányokban. De mit tegyen, ha az irányzatok az istennek sem jönnek? Gyurcsány azt mondja: fő vonaluk a szociáldemokrácia, erős polgári karakterrel. Ő maga is ilyen. Kicsit piros, kicsit zöld, kicsit kék.

– Úgyis Pride-hétvége van – mondja. Szusszanunk. Ez nagy menet volt.

Pogátsa Zoltán nem hagyja annyiban. A kivetítőn egymást metsző ideológiai tengelyek jelennek meg. Állam versus szabad piac, autoritás kontra szabadság. Gyurcsány elhelyezi magát. Konzervatív abban az értelemben, hogy kiveszett belőle a vágy, a forradalmi hevület. El kell fogadni a múlt összes változatát. Ezt a huszonhét évet. Az utolsó hetet. („Nem úgy, mint Botka”, jegyzi meg.) A kádári negyvenet. (Azért óvatos. Horthyhoz nem nyúl vissza.) Mindez belénk nőtt kulturális mintázatként. Végül leteszi a fegyvert önmaga előtt is.

– Nem akarok már forradalmat csinálni – sóhajt. Keze fáradtan aláhanyatlik.

Hallgatunk és csak pislogunk. Gyur­­csány sosem tűnt forradalmi alaknak.

Pogátsa most azzal keríti be az elnököt, hogy pont az történik, amire számított: Gyurcsány egyszerre vallja magát konzervatívnak, liberálisnak, szociáldemokratának.

– Egy bánatos lópikulát, Zoltán – tör ki Gyurcsányból a politikai vulkán. Kiigazítja magát. – Egy francot, Zoltán.

A hangulat felizzik, de gyorsan kiegyeznek abban, hogy a liberalizmus törzseszményeit a szociáldemokrácia már integrálta. Tehát Gyurcsány liberális, egyúttal szociális, sok kapcsolódással a konzervativizmushoz.

Lassan kifáradunk. Teszünk egy kört a kávéspult felé. Hátul ülnek a hűséges tapsolók. A frontembert, ha tudják, elkísérik. Elöl néhány egyenlőségi aktivista, jobbra szórvány értelmiségiek. Még előbb „a Vágó Pista” (Gyurcsány szóhasználata). Vágó szerepe sajátos. Egyrészt őszinte figyelemmel hallgatja Gyurcsányt. Másrészt, ami ennél is fontosabb, „mi is látjuk”, hogy őt hallgatja. Egy ponton Gyurcsány ki is szól, hogy mindez hangsúlyos legyen.

– Egyelőre a DK elnöke – kezd egy mondatot Pogátsa, de Gyurcsány közbevág.

– Reggel az voltam. Nem látok kihívót. De nézzünk körül. Itt van a Vágó Pista.

Kacagás. Vicc volt. Meleg van. Po­­gá­­tsa a tervezett „nagy népfrontos motor” eszméjét hánytorgatja föl. Hogy viszonyul ehhez ez az öt százalék? Gyurcsány szerint csak hatéves a DK, ez nem történelmi távlat. A DK Magyarország negyedik legerősebb pártja. Mondta valaki ’97-ben a Fidesznek, hogy abba kéne hagyni?

Szóba kerülnek érdemi kérdések is. Az igazán érzékeny ügyek, ahogy sejthettük, a múlt mélyén rejlenek. Mert az egészségügyi és oktatási lejtmenet a közhittel ellentétben nem Orbán alatt kezdődött. A Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok sem remekeltek. A mo­­bilitási mutatók hazánkban ma a legrosszabbak: aki szegény, az a legszegényebb, ráadásul szemernyi esélye sincs arra, hogy a gyereke valaha feljebb léphet. Ehhez hét orbáni év kevés. A kivetítőn grafikon mutatja, a szocialista­–szabad demokrata kormányok alatt meredeken zuhant az oktatásra és az egészségügyre fordított GDP-arányos költés mutatója. Hogy a „csontvázretorika” Gyurcsánytól sem idegen, a pártelnök azonnal be is bizonyítja:

– Nyolcszázalékos hiánnyal szembesültem, amikor kormányozni kezdtem – mondja bizalmasan. – Ehhez nem teszek hozzá semmit.

Amit sikerült feltornázni tizen-valahányra. A megszorításhoz azonban el is kell venni. „A nyugdíjakból nem lehet”, tárja szét karját Gyurcsány, mire Pogátsa azonnal lecsap. Nem csak a kiadásokat lehet megvágni, a bevételi oldalt is lehet ám bővíteni. A szuper sebességre kapcsoló vagyonosodást is meg lehet adóztatni. Gyurcsány arca színekben játszik. Lazít egyet a nyakkendőjén, előrehajol. „Vagyonadó? Nem mondja komolyan.” Háromszáz forintos vizitdíj miatt akarták megkergetni. Aki ezt egyszer megpróbálja, vasvillával kergetik ki. Ami az iskolát, a szétnyíló szegregációs ollót illeti, az a szabad iskolaválasztással indult a szocializmus alatt. Pogátsa szerint ha ez így van, „egy szocdem kormány szent feladata sürgősen változtatni”. Nem vacak vizitdíjak fölött kellett volna meddő csatát vívni. „Elsodort volna a népharag”, rémüldözik Gyurcsány, a nyugdíjas forradalmár. Pogátsa buldózerüzemmódba kapcsol. Szerinte aki szociáldemokrata, és nem akar vagy nem mer vagyonadót bevezetni, aki eltűri, hogy a száz leggazdagabb magyar vagyona percek alatt égig dagadjon, miközben háztartások százezreinek vagyona nyolc éven át stagnál, az jobb, ha csomagol és hazamegy.

A tapsoló körökben bágyatag somolygás. Bántják a Ferit. De Gyurcsány hősiesen nyeli az ólmot. Igaz, van már rutinja. Annyiszor elzavarták.

Gyurcsány szerint kormányzása, utólag már pontosan látja, három szakaszra osztható. 2006-ig nonstop kampány. 2006 után jött a konvergenciaprogram. A terv az volt, hogy marad két esztendő, amikor mindent rendbe lehet hozni. Ezt kapta telibe a válság. És Gyurcsány szerint egyetlen kormánynak sem tesz jót a nyomasztó magyar depresszió.

– Depresszió? – dühöng Pogátsa. – Mást sem tesznek a szerencsétlen magyarok, mint hogy magukban keresik a hibát felelőtlen kormányaik kudarcai miatt. Ebben az önök munkája is vastagon benne van.

Kifáradunk. Egyetlen kérdés van hátra. Mi a DK jövője, amely, mint Pogátsa állítja, ellenzéki, de nem progresszív? Párt, de a legkevésbé sem szociáldemokrata. Gyurcsány szerint ez így nem igaz.

– A jövő pedig – mondja az elnök – talányos. Közelednek a választások. Ha minden jól alakul, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje lesz a kormány feje.

Gyurcsány szerény, de tisztességes kormánypárti képviselőként folytatja. És kivár. Hogy mire? Ő sem tudja. Az időt nem lehet sürgetni.

– Ma már világos – tűnődik –, hogy nem tudok a vízen járni.