Csereszabatos televíziósok

A sajtópiac tulajdonosi szerkezetének átrendeződése aligha érdekli a médiafogyasztót. Nem szeretem, amikor a sajtó önmagával foglalkozik: a legfőbb ítész ugyanis maga a tartalomfogyasztó. Mégis örömömre szolgált a – bár más generációkhoz tartozó – Vitray Tamással és Simon Andrással készített beszélgetésük, bár nemzedékek választják el őket egymástól, az értékelvű televíziózást vallják. A kérdezők – Buják Attila és Lampé Ágnes – mintha csak összebeszéltek volna. Pedig dehogyis. Az élet alakította a párhuzamosságot. A két „összeillő” ember ugyanis makacsul hisz a televíziózás „erejében”. És jól teszik! A hazai televíziózás egyik megteremtője Vitray, mindenben otthon volt/van. Élő lexikon.

Nem a presztízs, nem a hatalomvágy mozgatta, kizárólag akihez szólni akart, akivel láttatni akart valamit. Ami személy szerint is nagyon hiányzik a médiából, azt ő képviselte. Mindenkit szóra bírt, diszkréten puhatolta a kemény valóságot már akkor is, amikor ez még nem volt különösebb „sikk”. A világra való rácsodálkozás naivságával vitte a „bohóc utcába” az arra érdemeseket. És mégsem politizált. Emberi nagyságát mutatja, hogy a mai napig senkit nem ítél el a köpönyegforgatásért, szerényen „cselekvéssornak” nevezi a sajtó mai „csereszabatos” munkatársait. A több mint fél évszázada indult köztelevízió valójában halott. A nézettség konvergál a nullához, ám a hatalom mindig „kisegíti” a fals propagandát. Pedig a versenyképesség még a televíziós piacon sem rendszerfüggő!? Ha nem is a politikai, de a gazdasági cenzúra minden korábbinál élesebben működik. (Lásd: tulajdonosi szerkezetváltás.)

Legalábbis a közmédiához tartozó MTVA-családban. Simon András az ATV képviseletében ugyanis azzal „büszkélkedik” (minden bizonnyal jogosan): a csatorna hírszövegeiben nem kell egyeztetni, az újságírói szabadság működik. Az Este 9 című hírműsor kritikus hangvétele pedig „csak” a tárgyilagos, a kiegyensúlyozott, a független hírgyártásnak igyekszik megfelelni. A közéletről/nek szóló üzenetközvetítés valóban csak akkor lehet sikeres, ha nincs „mellébeszélés”, az információ minden szava hiteles. A televíziós csatornák érdekeltségi körüknek/profiljuknak megfelelően kialakították a hírműsorkészítés napirendjét/narratíváját. „A néző nem hülye” – mondja sommásan Simon. Viszont az állami média manipulatív törekvése „megteszi” hatását. A kormányzati prioritás a választásokon könnyen „megvehető” populáció körében nagyon is hathat.

Ahol kis falvakban csak Kossuth rádió és M1 van, és se újság, se internet, akkor ami abból szól, amit ott mutatnak, az a „szent”. Így tud hatalmat gyakorolni a média (főleg az egyházon keresztül). Simon András jól eltalálta a lényeget: „Eljön majd a pillanat, amikor az emberek valóságérzékelése és a médiában közvetített világ között annyira feszítő lesz az ellentét, hogy robbanni fog.” Az hiszem, ezt senki nem szeretné. Mert az már tényleg a világ vége lenne, és új Szentírást (Bibliát) kellene szegény Károli Gáspárnak fordítania. Nem beszélve a média- és kommunikációtudomány újraértermezéséről.

Dr. Nagy Zoltán PhD, médiakutató, Debrecen