Cowboyok és indiánok lepik el Szegedet

Szombaton nyílik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban a cowboyok és indiánok világát bemutató A legendás vadnyugat című kiállítás, amelyhez kapcsolódva jelmezes felvonulást is tartanak a belvárosban.

2022. június 22., 16:01

Szerző:

Szatmári Csilla, a múzeum közművelődési osztályának vezetője a programokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a járvány előtti évekhez hasonlóan a Kultúrpalota előtt újra színpadi programok várják a közönséget: lesz linedance-bemutató, koncertezik a szegedi születésű, Kanadában élő Savanya István countryzenész, western kaszkadőrök teremtenek vadnyugati hangulatot, Strohner Ferenc magángyűjtő fegyverbemutatót tart, amely végén megszólal egy 1847-es gyártású Colt is, amely a cég legnagyobb sorozatgyártásba kerülő modellje volt, és így súlya miatt nem is övön, hanem a nyeregre függesztve hordták. A Szent Iván-éji tűzgyújtás előtt pedig a Colorado Country Band koncertezik a Móra-parkban. 

Az ezen az estén nyíló vadnyugati kiállításon minden páros órában vezetés indul, a kiállításhoz kapcsolódva pedig jelmezes felvonulást tartanak. Azok, akik cowboynak és indiánnak öltöznek, a Dugonics térről a Kárász utcán keresztül vonulnak át a Móra-múzeumhoz, miközben kaszkadőrök tartanak majd bemutatókat. 

A Várkertben régészeti bemutatót és indiános játszóházat rendeznek, a múzeum helytörténeti kiállítóhelyén, a Fekete házban tárlatvezetéseken mutatják be Joachim Ferenc festőművész kiállítását. A Tér - mozgás - játék kiállításon pedig Vásárhelyi Tamás kurátor tart fortélyos játszóházat. 

A Somogyi-könyvtárban kedvezményes beiratkozási akcióval, éjszakai sétával, zenés műsorral, alkalmi bemutatókkal, egy kis kézműveskedéssel, valamint játékos gyermekprogram­mal várják az olvasókat. A MÁV-palotában a Vasúttörténeti Alapítvány gyűjteményének anyagát mutatják be interaktív vezetéssel, a Szent-Györgyi Albert Agorában, a Neumann-társaság informatika történeti kiállításán pedig újjászületik a több mint ötvenéves Mikromat kibernetikai építőkészlet. Idén először csatlakozott a programsorozathoz a Móravárosi Szakképző Iskola, ahol a Magyar Épületgépészeti Múzeummal együttműködve összegyűjtött tárgyakat láthatják az érdeklődők.

(Kiemelt képünk illusztráció. Egy versenyző lő a Dabason megrendezésre kerülő Cowboy Action Shooting bajnokság megnyitó versenyszámán a három pályán megrendezett Wild Bunch versenyen. MTI Fotó: Földi Imre)

 

 

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.