Egyre mélyebbre kell nyúlni a pénztárcába, ha valaki a Balaton partján strandolna. Az idei szezonra a fizetős strandok többsége emelte a belépőjegyek árát: a felnőtteknek átlagosan 13, a gyerekeknek pedig 16%-kal kell többet fizetniük tavalyhoz képest.
Parajd térségében továbbra is törékeny az egyensúly a sóbányát elárasztó víz miatt. A nemzetközi szakértők szerint a kiszivattyúzás csak a Korond-patak elterelése után kezdődhet el, a jelenlegi helyzet pedig továbbra is komoly bizonytalanságot jelent.
Júliustól az önkormányzat dönthet arról, ki költözhet be a településre. A beköltözési korlát rengeteg magyar lakásvásárló, illetve eladó terveit boríthatja fel, akár el is értékteleníthet ingatlanokat.
A magyar nyugdíjas társadalom egyre élesebben érzi, hogy leszakad a dolgozóktól. A nyugdíj vásárlóereje évről évre csökken, miközben a bérek gyorsabban nőnek, mint az infláció. A jelenlegi rendszer nem kompenzálja megfelelően az egykori munkát és a megélhetési költségek változását sem.
Alkohol, szorongás, függőségek – egy friss nemzetközi felmérés adatai szerint a magyar tinédzserek egészségi és mentális állapota Európa legalján kullog. A 15-16 évesek fele rohamivó, a lányok mentális egészségi mutatói pedig az Európai Unió egyik legrosszabb értékét mutatják.
2014. március 22., 20:01
Szanyi Tibor szerint még soha nem volt olyan korrupt kormánya Magyarországnak, mint most. Az MSZP elnökségi tagja azt mondta: ha az ötpárti kormányváltó szövetség győz a választáson, akkor „tisztakezűvé” teszik a kormányzást. A Fidesz ezután felszólította a baloldalt, hogy Mesterházy Attila valljon színt a Simon-ügyben, amely szerintük a magyar belpolitika legsúlyosabb bűncselekmény-sorozata.
2014. március 22., 17:02
Garázdaság és könnyű testi sértés miatt feljelentették Menczer Erzsébet fideszes képviselőjelöltet.
2014. március 22., 16:44
Nosztalgikus hangulatban, szomorkás Somló Tamás dalokkal kezdünk Budapest alvóvárosában, Érden. Ez Pest megye 1. választókerülete, de Diósd is ide tartozik. Már az utcanév sokat elárul, Alsó utca, csak így, prózában, korántsem a történelem orbáni főutcája.
2014. március 22., 15:14
„Passz”- válaszolta Schmitt Pál arra kérdésre, hogy mikorra készül el az a könyve.
2014. március 22., 13:30
Átadták az idei Radnóti Miklós Antirasszista Díjakat. Idén – mások mellett – díjazták a 168 Óra szerzőjét, Aczél Endre újságírót, Alföldi Róbert színészt, rendezőt, Heller Ágnes filozófust és Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspököt.
2014. március 22., 11:03
Szolidabb kampány, emberbarát ígéretek, fiatalos imázs, kutya, macska, nénike. A felmérések szerint eddig a Jobbik mozgósítja legsikeresebben lehetséges szavazótáborát. Négyéves stagnálás után ma nem elképzelhetetlen, hogy a párt visszaerősödik a csúcsot hozó 2010-es szintre. Ők valóban „felszántják az országot”. De mennyiben más a kamerák előtt zajló, visszafogottabb, kódolt üzeneteket hordozó Jobbik-kampány, mint az a régi hang, amely a vidéki fórumokon tölti be a művházak termeit? A Jobbik erősödésének hátteréről szól BUJÁK ATTILA írása.
2014. március 22., 09:00
Hiába minden propaganda a középosztály erősítéséről és erősödéséről, a számok mást mutatnak. A lecsúszók a szegények táborát gyarapítják, a magyarok harmada küszködik valamilyen fokon nélkülözéssel, majdnem kétszer annyian, mint négy éve.
2014. március 22., 05:40
Röpiratot tett közzé az Eötvös Károly Intézet és a Védegylet. Meggyőződésük szerint szükség van a miniszterelnök-jelöltek vitájára.
2014. március 22., 05:35
Tizenhat útlevél volt Welsz birtokában, méghozzá egyik ismerőse szerint „olyan emberek okmányai, akiknek a személyén mindenki meg fog lepődni”, és ezeket az információkat akarta a nyilvánosság elé tárni – értesült a hvg.hu.
2014. március 21., 21:47
Nem találtak külsérelmi nyomot a csütörtökön meghalt Welsz Tamáson az igazságügyi orvos szakértők jelenlétében elvégzett boncolása során; a férfi együttműködött a rendőrökkel, és nem alkalmaztak semmilyen kényszerítő eszközt, így bilincset sem vele szemben – hangzott el az ORFK péntek esti budapesti sajtótájékoztatóján.
2014. március 21., 19:53
Téved a miniszterelnök, amikor azt hiszi, „lesz neki még egyszer kétharmada, egyszerű többsége sem lesz” – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteken Zalaszentgróton.
2014. március 21., 17:53
Hódmezővásárhely fejlesztéséhez kérte a miniszterelnök támogatását Lázár János pénteken az alföldi városban.
2014. március 21., 17:50
Az MSZP szerint a választás tisztaságába vetett hitet rombolja, hogy 16 nappal az április 6-ai parlamenti voksolás előtt még nem auditálták a választási informatikai rendszert.
2014. március 21., 16:15
Matolcsy György jegybankelnök távozását követelték az Együtt-PM szövetség aktivistái a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházánál csütörtökön.
2014. március 21., 13:42
A Fidesz szerint ha Simon Gábor, a szocialista párt volt elnökhelyettese nem fizeti vissza az összeférhetetlensége idején felvett 39 millió forintos parlamenti jövedelmét, akkor ezt az MSZP-nek kell megtennie helyette.