"Cigány és sittes ne legyen a szomszédom"
A júniusban megkezdett és múlt héten befejezett vizsgálat során több mint ezer kecskeméti fiatalt kérdeztek meg kérdőívek segítségével.
A Petőfi Népe
beszámolójaszerint széleskörű felmérést végeztek a kecskeméti fiatalok körében, hogy megismerhessük értékrendjüket. A megkérdezett diákok nem tartják becsületesnek az egyébként széthúzónak, de hazaszeretőnek ítélt magyarságot. Külön értékelték a 15-18 éves, középiskolás korosztályt és a 18-29 év közötti fiatal felnőtteket.Az előbbi korcsoport eredményei alapján a fiatalok szerint a magyarságra legjellemzőbb öt tulajdonság: pesszimista, hazaszerető, megvesztegethető, széthúzó és vendégszerető. Legkevésbé pedig szavahihető, rendszerető, megbízható, tisztességes és becsületes. A középiskolások tehát úgy gondolják, nem igazán jellemzik nemzetüket pozitív tulajdonságok – mondta Libor Zoltán, aki előadásában kitért a példaképek kiválasztására is. A felmérés arról tanúskodik, hogy a középiskolás korosztály 73 százaléka követi a szülei által közvetített értékeket és normákat, 54 százalékuk osztja a barátai értékeit és normáit, a rokonok által képviselt értékeket és normákat 47 százalék tartja követendőnek. A legalacsonyabb a „celebek” által közvetített értékek és normák követettsége, csupán a megkérdezettek 12 százaléka tartja ezeket követésre érdemesnek. Ugyancsak alacsony az egyházak és a tanárok által megjelenített értékek és normák követési hajlandósága.
Szomszédként a fiatalok által leginkább elutasított csoport a cigányság, a szenvedélybetegek, és a büntetett előéletűek. Legkevésbé a kisgyermekes családok, a más nemzetiségűek és a határon túli magyarok szomszédsága lenne zavaró a megkérdezettek számára. Megosztó ebben a tekintetben a homoszexualitás, hiszen a válaszadók 41 százalékát zavarná, míg 52 százalékát nem, ha tudná, hogy szomszédja homoszexuális.