Buli lesz a CET gyomrában
Megkezdődött a Közraktárak területén kialakítandó kulturális, turisztikai és szórakoztató központ építése pénteken Budapesten.
Az első kapavágást (a régi épületek egy részét elbontják, ezért inkább az első csákánycsapást) Demszky Gábor tette meg újságírók előtt. A főpolgármester elmondta: a tervek szerint 2010 nyarára készülhet el a CET (Central European Time) névre keresztelt új multifunkcionális épületegyüttes mintegy 8 milliárd forintból. A területfejlesztés során a Közraktárak 40 százalékát elbontják és a Fővám teret kibővítik, ami a város felőli közlekedést segíti elő, teszi biztonságosabbá - mutatott rá Demszky Gábor.
Az új létesítmény összterülete megközelíti a 31 ezer négyzetmétert, amelyből mintegy 12.500 négyzetméter lesz hasznosítható. A komplexum egy 1.050 főt befogadó multifunkcionális rendezvénytermet, galériákat, könyvesboltokat, éttermeket, kávé- és teaházakat, valamint a dunai partszakasz teljes hosszában elnyúló teraszokat foglal magában, a felszín alatt pedig egy 250 parkolóhelyes mélygarázst alakítanak ki - részletezte a főpolgármester.
A Közraktárak hasznosítására a tulajdonos Budapest Főváros Önkormányzata 2007 tavaszán írt ki pályázatot, amelynek során a Porto Investment Hungary Kft. magára vállalta a beruházás valamennyi költségét, beleértve közlekedésfejlesztési feladatokat is. Ennek fejében a cég 25 éves üzemeltetési és hasznosítási jogot nyert, továbbá megkapta a bérbeadásra vonatkozó úgynevezett kizárólagos ügynöki tevékenység jogát is erre az időszakra - írja az MTI.