A kozmopolita főváros elfoglalására indul a Mi Hazánk

Főpolgármester-jelöltet állít a Mi Hazánk Mozgalom, jelentette be Dúró Dóra az ATV-ben.

2023. április 8., 16:57

Szerző:

Főpolgármester-jelöltet és minden kerületben polgármester-jelöltet is állít Budapesten a Mi Hazánk – árulta el Dúró Dóra elnökhelyettes az ATV Szigorlat című műsorában. Dúró szerint a szervezeti felkészülés már elindult a 2024-es önkormányzati választásokra, és a frissen parlamentben jutott szélsőjobboldali párt számára „minimum elvárás”, hogy minden megyei jogú városban is jelöljenek városvezetőt, illetve minden vármegyében legyen listájuk.

Dúró Dóra szerint ugyan a „világpolgár”–beállítottságú fővárosban ugyan nehéz lenne nyerni, de az elnökhelyettes szerint ehhez az kell, hogy 2024-ig ne maz ideológiai eltérésekre fókuszáljanak, hanem a budapestieket érintő, mindennapi problémáknak adjanak hangot.

A következő évek olyan kihívások elé fogják állítani az országot, amelyre nagyon értelmezhető válaszokat kell adni – emelte ki Dúró az interjú során, hozzátéve, éppen ezért a Fidesszel és más pártokkal sem igen akarnak foglalkozni kampányuk során. Együttműködést sem terveznek, a párt egyedül szándékozik megmérettetni magát.

 

(Kiemelt kép: Dúró Dóra ledarálja a Meseország Mindenkié című könyvet. Forrás: Dúró Dóra, Facebook)

 

Tegnap 16:38

Miután  a 21 Kutatóközpont és a Publicus is enyhe Tisza előnyt mért a legfrissebb kutatásában, várható volt, hogy a kormányzati oldal közvélemény-kutatói is megszólalnak. Az eredmény borítékolható: Nézőpont Intézet szerint a Fidesz vezet, nem is kicsit.