Budai Gyula pert vesztett
Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetője másodfokon is pert nyert Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkára ellen – a jó hírnévhez való joga megsértése miatt indított perben.
Az ítélet jogerős.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint Budai Gyula valótlan állításokkal megsértette Ács Sándorné jó hírnévhez fűződő jogait.
Az ítélet elégtétel adására és 800 000 Ft nem vagyoni kártérítés, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte Budai Gyulát.
A bíróság ítélete szerint nem igazak azok az állítások, amelyeket Budai Gyula tett Ács Sándornéról a Magyar Hírlapban. Nem igaz, hogy Ács Sándorné 600 hektárnyi állami földterületet bérel Kishantoson és a környéken, és éveken át nem fizette a bérleti díjat. Nem igaz az sem, hogy Ángyán József intézte el, hogy Ácsné részletfizetést kapjon az NFA-tól a 27 millió forintos bérleti díj hátralékára, Ács Sándornénak ugyanis nem volt bérletidíj-tartozása.
Az állítások Bűncselekmény lesz a zsebszerződés – Budai Gyula: Hat hónapnyi átmeneti időt kapnak, akik illegális úton jutottak a földekhez, utána drákói szigor jön, nem lesz kegyelem címmel jelentek meg egy interjúban.
Az ügy előzménye, hogy 2012. március 13-án Ács Sándorné az Élőlánc Magyarországért képviseletében nyilvános petícióátadást szervezett a Váli-völgy gazdáinak Budapesten, a Vértanúk terén. A gazdák jelezni kívánták a kormány és a parlament képviselőinek, hogy nem kapták meg a pályázatra kiírt állami földeket.