Egy lépés nem történt még az orosz metrókocsik állapota miatt indított perben

A Metrovagonmas vállalat egyszerűen nem vesz tudomást az ügyről. 

2021. október 6., 06:58

Szerző:

2019 óta nem sok előrelépés történt a Budapesti városvezetés által felújítottnak nevezett orosz metrókocsik ügyében. Mint ismeretes, az orosz Metrovagonmas szerelvényeit felújított modellként szállították a magyar fővárosba, miközben ezek valójában új metrókocsik voltak, csak éppen nem jó minőségűek. Egy az új városvezetés utasítására elkészített jelentés 18 sorozathibát tárt fel a szerelvényekben. A főváros közlekedési cége ezért idén már 8,3 milliárd forint felett járó összeget követel az orosz cég elleni perben.

A Népszava arról ír, hogy a M3-as metróvonal járműállományának korszerűsítéssel egybekötött felújítására 219,2 millió euróért, akkori áron mintegy 69 milliárd forintért vállalkozott a Metrovagonmas, ám később összesen 11 alkalommal csúszott ki a rögzített határidőkből. Bolla Tibor, a BKV elnök–vezérigazgatója már 2017-ben jelezte az orosz cég vezetőjének, hogy tennie kell valamit a leszállított szerelvények műszaki állapotával. Az ekkor még hivatalban lévő Tarlós István vezette Fővárosi Közgyűlés eközben úgy kommentálta az eseményeket, hogy a BKV minden, szerződésben biztosított jogával „él, élni fog” , és minden kötbérigényt érvényesít.

Az orosz fél azonban azóta elzárkózik a tárgyalásokról. Semmilyen hibát nem ismertek el, és semmiféle kártérítést nem tartottak elfogadhatónak – annak ellenére, hogy sorra jöttek elő a hibák, néhány szerelvényt pedig ki is kellett vonni a forgalomból. A BKV 2019 februárjában perelte be az orosz céget, 6,8 milliárd forint kötbér és kamatainak megfizetését kérve. Még tárgyalás sem volt, az Igazságügyi minisztérium levelét egyszerűen csak nem vette át az orosz fél. A portál arról ír, hogy tavaly már az is felmerült, hogy az Orbán-kormány fizetne az orosz cég helyett, hogy addig a BKV elektromos buszokat tudjon vásárolni. Karácsony Gergely hajlott volna a megegyezésre, de az Orbán-kormány végül nem vállalta át a terheket.

(Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI) 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.