Botrány az ügyeleten: megszólal a megtámadott orvos
Lökdöste és szidalmazta az ügyeletes orvost egy férfi húsvét vasárnap hajnalban a békéscsabai kórházban. A harmincéves békéscsabai férfi ellen, aki maga is orvos végzettségű, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Negyvenhárom éve dolgozik baleseti sebészként dr. Gyulai Miklós, hasonló eset azonban még nem fordult elő vele. Mint a
Beol.hu-nak elmondta: akkor este sűrű volt az ügyelet, hét törést és egy életveszélyes sérültet kellett ellátni. Hajnal négykor éppen egy töréses bokaficammal bevitt beteget látott el a kezelőben, amikor a betegfelvételről bejött az egyik kollégája és szólt, hogy a váróban egy háromtagú társaság hangoskodik. A csapat egyik tagja, akinek egy kisebb horzsolás volt a száján, a személyzetet szidta és amiatt reklamált, hogy nem kapott azonnal orvosi ellátást.Kérte, várjon türelemmel. A férfi ekkor az orvost szidalmazva rárontott és mellbe lökte. Az orvos visszalépett a kezelőbe és szólt a kollégáknak, hogy hívják a rendőrséget. A rendőrség hallatára a három férfi nyúlcipőt kötött a lábára és sietősen távozott, összességében alig negyedórát tartózkodtak a kórházban. — Ilyen durva támadás se betegtől, se kollégától korábban nem ért — mondta Gyulai doktor, aki orvosi szolgálata alatt már sok mindent megélt.
Az agresszív férfit végül a betegfelvételkor rögzített adatai alapján találták meg. A rendőrség tájékoztatása szerint az egyébként ugyancsak orvos végzettségű, de nem a betegellátásban és nem Békés megyében dolgozó férfi keddi kihallgatásakor elismerte, hogy ittassága miatt valóban türelmetlenné vált, és szidalmazta, meglökte az ügyeletes orvost. A Békéscsabai Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellene.