Választ adott a legfőbb ügyész, csak tanúként hallgatták ki Borkai Zsoltot az őt érintő nyomozásokban
Ungár Péter LMP-s parlamenti képviselő kérdéseire Polt Péter legfőbb ügyész adott választ Borkai Zsolt, volt győri fideszes polgármester botrányát illetően. Ebből kiderült, hogy
a szexpartit bemutató képek nyilvánosságra hozásával kapcsolatban öt személlyel szemben támasztották alá a bűncselekmény megalapozott gyanúját.
Őket vagyon elleni erőszakos, valamint emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekménnyel gyanúsítják, Borkai Zsoltot mint tanú hallgatták meg. Ennek tartalmáról nem adható tájékoztatás.

Egy másik ügyben is folyik az eljárás, Borkai Zsolt volt győri polgármestert érintően a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt, ezt a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le. Itt
még nem hallgattak ki senkit sem gyanúsítottként,
ezek felderítési szakaszban vannak. A vádhatóság emlékeztetett, hogy az új büntetőeljárási törvény értelmében az ilyen stádiumban lévő ügyekben csak felügyeleti joga van, csak akkor veszik át az ügy irányítását, ha történt gyanúsítotti kihallgatás.
Így erről az ügyről bővebb tájékoztatást nem adott a vádhatóság.