Bokros Lajos is az ellenzéki összefogás mögé állt

Tárgyalásokat folytat a baloldali összefogással Bokros Lajos és mozgalma, a Modern Magyarország (MoMa), jelentették be csütörtökön az Igen! Lehetséges! című rendezvényükön. Bokros Lajos elnök, Pusztai Erzsébet alelnök és Kajdi József elnökségi tag egy külső, programalapú támogatói megoldáson gondolkodnak.

2014. január 30., 19:27

A Modern Magyarországért elnöke nem kér semmit cserébe – sem pozíciót, sem helyeket –, csak garanciát arra, hogy ha a baloldal hatalomra kerül, helyreállítják a jogállamot – írja a Klubrádió honlapja. Bokros Lajos azt is elmondta, tárgyalásban van Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc pártjaival. Tervei szerint aláírnak egy alkotmányos megállapodást, melynek keretében a baloldali összefogás pártjai vállalják, hogy helyreállítják az alkotmányos jogállamot és megalkotnak egy új választási törvényt.

Ennek – mint mondta – olyannak kell lennie, mely nem kényszeríti az eltérő értékrenddel bíró pártokat arra, hogy koalíciót kössenek egymással kényszerűségből, hanem lehetővé teszi a kétfordulós arányos választásokat.

Alkotmányos jogállam, demokrácia, sajtószabadság, lelkiismereti és vallásszabadság nélkül nincs egészséges társadalom. Politikai verseny nélkül nincs gazdasági verseny, mindenható állam mellett nincs piaci verseny, vállalkozói szabadság. Helyre kell állítani a fékek és egyensúlyok rendszerét, ezzel megerősödik az önálló és munkájára és teljesítményére büszke polgár – fogalmazott Bokros Lajos.

Az április hatodikai szavazást ismét népszavazásnak nevezte. Ez szerinte arról fog szólni, hogy akarjuk-e még további négy évig a Fidesz pusztítását – tudósított a Klubrádió.

A baloldali nyitást jelzi, hogy a rendezvényen részt vesz az MSZP-től Horváth Csaba főpolgármester-jelölt és MSZP-alelnök, illetve Molnár Zsolt, az MSZP kampányfőnöke. A Demokratikus Koalíciót Bauer Tamás és Niedermüller Péter alelnökök képviselik. A liberálisoktól Bősz Anett jelent meg, és ott van Herényi Károly is a régi MDF-ből – írja az Index.