A BLM-szobor alkotója: Számoltam vele, hogy indulatokat fog kiváltani

Galériába kerül a megrongált BLM-szobor a Ferenc térről. Alkotója nem politikai propagandának szánta a művét, de mint mondja, hogy mégis így reagáltak rá, az már önmagában is tanulságos.

 

2021. április 2., 17:01

Szerző:

Szalay Péter, a szivárványos Szabadságszobor alkotója azt sem hitte, hogy egy napot megél a mű, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester pedig mélyen csalódott, hogy ledöntötték azt – írja a Telex.

„Végül érdekesebb lett a történet, mint gondoltam. Kezdettől fogva számoltam vele, hogy indulatokat fog kiváltani. A felállítása utáni története is része a mű jelentésének. A körbekerítés művészi szempontból még tulajdonképpen tetszett is, csak néhány lyuk kellett volna rá, amin meg lehet nézni, miközben egy budi formájú építmény védi – mondta a lapnak Szalay. 

Hozzátette, remélte, hogy a miniatűr, színes, 3D-s szobor elősegíti a vitát a köztéri emlékművek problémájáról is. Elmondása szerint a szakmában is sok kritikát kapott, többen felszínesnek, üres mondanivalójúnak látták a művet, próbálták arról is lebeszélni, hogy induljon a ferencvárosi pályázaton. Ennek ellenére beadta ezt a korábbi, de eredetileg kisebb és fekete-fehér művét, ami magángalériában már volt kiállítva, és akkor semmilyen komoly felzúdulást nem keltett. A színes, nagyobb és mindenekelőtt köztérre helyezett mű azonban már sokaknál kiverte a biztosítékot.

„Nálunk is nagy hagyománya van a szobordöntéseknek. A köztéri emlékművek nálunk eleve politikai reprezentációs eszközök, mindegyik csapat a sajátját akarja csak elviselni. Ez egy játszmázás, és most én is állítottam egy ilyen szobrot, aminek tanulságos a sorsa, de alapvetően azt tartanám fontosnak, hogy a kortárs műalkotásoknak legyen közege, a köztéren is” – mondta a lanak Szalay Péter.

Mint ismert, csütörtökön előbb körbekerítették, majd festékkel ledöntötték, végül péntek reggel a jelenlévő rendőrök előtt ledöntötték és összetörték az eredeti tervek szerint két hétre kihelyezett alkotást. A szobordöntés miatt a mostani próbálkozást Baranyi Krisztina, ferencvárosi polgármester sikertelenségként éli meg, de annak örül, hogy a közfigyelem miatt elindulhat egy vita, és a többi kiállított mű most is látható.

„Persze, hogy nem bántam meg, hogy kiállítottuk (...) Csalódtam, de újra felállítanánk a szobrot" – mondta Baranyi Krisztina pénteken a Telexnek.

A ledöntött szobrot a rendőri helyszínelés után egyébként a kerületi rendészek elvitték. A kerület nem tervezi, hogy pótolják, újra kiállítsák, de kerület a jövőben is tervez hasonló köztéri művészeti pályázatokat.

Szalay elmondta, hogy a rongálás után a rendőrségen nyilatkoznia kellett a mű értékéről, a saját költsége alapján 40 ezer forintot mondott, elmondása szerint azért, mert nem akarta, hogy a szabálysértési értékhatárt túllépve komolyabb retorzió fenyegesse a festékes rongálót. A Prizmának azonban a köztéri megsemmisítése után is lehet utóélete, mert jelentkezett egy szombathelyi gyűjtemény tulajdonosa, aki törötten szeretné befogadni a ledöntött szobrot."(...) talán így nyeri el a végső jelentését" – mondta a Telexnek Szalay.

(Szalay Péter Black Lives Matter című szobrát, melyet a Ferenc téren állított ki a IX. kerületi önkormányzat. Fotó: Merész Márton)