Elektromos buszokat vásárolt a BKV

A cseh Skoda Electric nyerte a tendert, 80 elektromos buszt szállíthat a BKV-nak, nettóban közel 43 millió euróért, azaz mintegy 17 milliárd forintért

2022. szeptember 12., 12:53

Szerző:

Az uniós közbeszerzési közlönyben az ajánlatkérő Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. közölte a tárgyalásos eljárás eredményét- írja a napi.hu. A nyertesnek szállítania kell az elektomos buszokhoz tartozó töltőoszlopokat, valamint ki kell építenie a szükséges telephelyi infrastruktúrát is.

USB-töltőpontok ls WIFI is lehet az új buszokon

Opcióként kérte a BKV, hogy 10 járműbe kerüljenek beépítésre USB-töltőpontok, valamint wifiszolgáltatás is.

Az úgynevezett szóló buszok alacsony padlósak, és meg kell felelniük a budapesti úthálózati, utasterhelési, forgalmi átlagsebességi, domborzati viszonyoknak. Alkalmasnak kell lenniük kerekesszékkel közlekedő utasok fel- és leszállására, továbbá elvárás, hogy a vezetői- és az utastér legyen légkondicionált, maguk a buszok pedig kevés karbantartást igényeljenek.

A nyertessel augusztus 29-én írta alá a szerződést a BKV. Indult még a közbeszerzésen a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft., továbbá az Omnibus Hungária Kereskedelmi Kft. is.

(Kiemelt fotónk: A tesztjelleggel Budapesten közlekedő BYD K9 UB 12m eBus típusú elektromos autóbusz az ArrivaBus Kft. fővárosi telephelyén tartott bemutatón. MTI/Soós Lajos)

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.