Biztosan akarod tudni? – Az anyja azt mondta neki, elfogadja, hogy meleg, de csak negyven százalékban

Tégy az emberért! – áll a felirat a pesti bérház kapucsengőjén. Üres az utca. Nem messze filmforgatás, hintó nyikorog. Virág Zsoltra várok, nemsokára egy barátjával érkezik. Messziről hallom, az újságunk nevét emlegetik. Zsolt nem csak velem találkozik, Margarita táncórájára jött.

– Gyere beljebb – invitál. – Lesz időnk még beszélgetni.

Az udvarban jobbra, a földszinti helyiségeken a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Menhely Alapítvány osztozik. Bent, a teremben tükrök, a falakon profi táncosokról készült fotók. Félhomály. A kopár kertbe nem mehetünk ki, az emeleti lakók nem engedik.

– Mi csak hobbiból járunk ide, nem versenyzünk. De nézd, azért ott a mi jelünk is – mutat Zsolt az egyik tükörre, amelynek sarkába egy szivárványszín papírzászlót illesztettek. Kiülünk a teraszra.

Nemsokára megérkezik Ákos. Kéri, a vezetéknevét ne írjuk le. A nyurga fiú Zsolt táncpartnere. Húszas éveiben jár, egyetemista és melegaktivista. Zsolt elhozta neki a tánccipőjét, így Ákos most lecseréli az utcait.

– Győrben születtem, 13 éves koromban jöttem rá, hogy meleg vagyok – meséli Zsolt. Ő korábban személyzeti tanácsadóként, fejvadászként dolgozott, ma már főfoglalkozású melegaktivista. Végigjárta a Caminót, s úgy döntött, inkább sorstár­­sain fog segíteni. Nem könnyű az aktivistalét, hol van pénz, hol nincs.

Az általános iskolában az Élet és Tudomány című újságban olvasott egy cikket arról, hogy a bismarcki porosz hadseregben a bakák és a tisztek között megengedett volt az intim kapcsolat. Tanár édesanyja leintette, amikor elmondta neki, mire jött rá: hülyeség, kisfiam, te nem vagy meleg.

– Anyukám a legjobb barátom. Apukám a tanács művelődési osztályán folyton vidéki kiküldetéseken dolgozott, vele nem volt ennyire bensőséges a kapcsolatom.

Zsolt ezután évekig elnyomta magában a melegség gondolatát, Miskolcra járt egyetemre, rövid ideig volt egy barátnője, de inkább az elvárásoknak akart megfelelni, hamar szakítottak. Könyvtárban olvasott utána, vajon beteg-e, baj van-e vele.

Vidéken nem divat az identitás felvállalása, nem tudott senkitől tanácsot kérni.

Egy hirdetésben hallott a VándorMások túracsoportról. Elment közéjük, a Batthyány téren vártak a túrakezdésre. Körbenézett, és elcsodálkozott azon, hogy ügyet sem vetnek rájuk az emberek: akkor nem lehet, hogy nagy baj van velük, gondolta. Egyetemistaként egy kórusban énekelt. Olaszországban léptek fel, amikor közelebb került egy fiú kórustársához. Ő nem tudta feldolgozni biszexualitását, azóta családot alapított, gyerekei lettek, elvált, de a mai napig keresi Zsoltot.

Zsolt élő könyvként kikölcsönözhető

– 25 éves voltam, anyuval egy strand büféjében ültünk. Barokkos körmondattal kérdezősködött, hogy meg fogok-e nősülni, meg hogy nem vagyok-e meleg. Biztosan akarod tudni? – kérdeztem. Amikor elmondtam neki, sírva fakadt. Aztán tudomásul vette, el is fogadta, de csak negyven százalékban. Így mondta. Később elhívta a barátomat karácsonyozni. Nekem két fiam van, mondogatta. Közben meg azt hajtogatta, csak meg ne tudják a barátnői, mert akkor öngyilkos lesz. Nem lett az.

Zsolt apja mintha nem vett volna tudomást fia vonzalmairól: ez volt az a fiú, akivel tavaly nyaraltál? – kérdezgette a fotóit nézegetve. De ennél tovább nem ment. Szülei azóta elváltak. Édesapja új családjához Zsolt már nem mehetett. Így évről évre szenteste kiskocsmákban üldögélve ajándékozták meg egymást apjával.

Atrocitásból kijutott neki bőven. Volt, hogy barátjának édesanyja rajtakapta őket, aztán elterjesztette, hogy Zsolt meleg, ami miatt sok kellemetlensége lett a kórusban is. Munkahelyén nem ő lett az ügyvezető, pedig alkalmas lett volna a posztra. Azt mondta a főnöke, hogy a beosztottak nem fogadnák jól, ha őt nevezné ki.

– Egy családos, kevés szakmai tapasztalattal bíró ember kapta meg a feladatot, aki jó ivócimbora volt – mondja keserűen.

Margarita, a tánctanár perdül ki a teraszra: – Mindenki itt van, rád várunk! – szól Zsoltnak.

Akcentussal beszéli a magyart. Karjával úgy invitál a terembe minket, mintha keringőt táncolna. Zsolt feláll, elindul megkeresni Ákost.

Addig bemutatkozom a 31 éves tanárnőnek. Margarita Visetravszkaja 2003-ban Ukrajnából jött Magyarországra. Táncművészeti főiskolát végzett, gyermekpszichológus. Azt mondja, hazájában is sok a homofób. Ukrán, később magyar színekben is táncbajnok volt, öt éve hagyta ott a pályát, ma órákat ad és versenyeken pontozóbíró. Férje magyar, hét hónapos a kisfia.

Ákos diákoknak beszél az elfogadásról

Latin zene szól a hangszóróból. Ákost Zsolt vezeti a táncban. Régi partnerek már. Haladó-hobbi szint, mondják. A teremben egy idősebb, kopaszodó férfi egy harmincas fiúval táncol, egy nő egy másik férfival. A többi pár nem akar nyilatkozni, kérik, a fényképen se szerepeljenek. Talán félnek, talán bizalmatlanok.

– Laci, a csípőd így mozogjon – mutatja Margarita, aztán az egyik kezével integető fiúra szól: – Ez mi?

– Ablaktörlő – tör ki a nevetés a fiúból, nevet vele mindenki.

A tanár mutatja a helyes kéztartást. Tükörben nézik magukat a táncosok.

– Ez milyen tánc? – súgom Zsoltnak.

– Rumba. Látod, így kell – mutatja a tánclépéseket. Ákos megáll, ő is nézi. Érzékeny fiú, verseket is ír. Húszéves volt, amikor anyukája megtalálta az egyik meleg témájú költeményét.

– Tudomásul vette – mondja szárazan. – Apukámmal érzelmi témákról nem beszélünk.

Ákos egy Békés megyei kisvárosból jött Pestre. Az ELTE-n német–olasz szakon tanul. Anyja az önkormányzatnál dolgozik, édesapja olasz származású, keveset látják, vendéglátózik Németországban. Katolikus a család. Azt mondja, a templomi prédikációkban a melegség sokszor negatív színben tűnik fel.

– Én mindig is az irgalmas, elfogadó Istenben hittem. Jézus a maga korában határátlépő volt: gyámolította, tanította a szegényeket, olyanokat vett maga mellé, akik nem a társadalom elitjéből kerültek ki, halászok voltak, vámszedők, egyszerű emberek – magyarázza Ákos.

Lassan vége az órának. Összepakolnak. Zsolt telefonál. Ákos közben arról mesél, hogy a 15 éve működő Melegség és megismerés programban vesz részt. Tévhiteket próbálnak eloszlatni, meg akarják mutatni, milyen LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer, vagyis nem kizárólag hetero) emberként élni.

Iskolák, középiskolák hívják őket, és a diákoknak mesélnek az életükről, érzékenyítő kurzusokat tartanak. A fiatalok bármit kérdezhetnek tőlük, ők őszintén válaszolnak. Sok a tévhit: a melegséget sokan összemossák a pedofíliával, a homoszexualitást bűnnek, betegségnek tartják, úgy hiszik, a meleg férfiak nőiesek, azt mondják, a Pride-felvonulás provokáció.

Ákos szerint nem meggyőzni akarják az embereket, hanem attitűdöket közvetítenek. Szerinte ha a politika nem is, de a társadalom elfogadóbb lett az utóbbi években.

Zsolt még 2002-ben hozta létre a Szim­­pozion egyesületet, Meleg szemmel címmel videósorozatot indítottak, amelyben meleg diákok is elmesélik élettörténetüket. Kiadtak egy könyvet a vallásos melegségről, segítenek abban, hogy sorstársaik elfogadhassák másságukat.

– Én élő könyv is vagyok, ki lehet kölcsönözni – mosolyog Zsolt.

Az eredetileg dán kezdeményezés célja az, hogy élettörténeteken keresztül megismerhetővé váljon a drogosok, hajléktalanok, valamint a melegek és más kisebbségek élete, elfogadható legyen a másság a gyakran előítéletes társadalom számára. A Sziget Fesztivál egyik vonzereje az Élő Könyvtár, ahol embereket lehet kikölcsönözni, hogy meséljenek az életükről.

Ákos azt mondja, amikor ministránstársa megtudta, hogy ő meleg, levelet írt neki, elnézést kért tőle, ha a jelenlétében elhagyta homofób mondat a száját.

– Ha elfogadjuk azt, hogy Isten a szeretet – mondja Ákos –, akkor az, ha két ember (akár két férfi vagy két nő) szereti egymást, kitart a másik mellett, már nem lehet bűn.

– Sziasztok – búcsúzik Margarita. Még büszkén elmeséli nekem, hogy már tizenegy éve foglalkozik azonos nemű párok táncoktatásával, fiú tanítványai standard, leszbikus táncosai latin táncokból lettek világbajnokok.

– Ákos és Zsolt milyen táncosok? – kérdezem.

– Jók – mosolyog.

Naná!

 

Nálunk a szeretet korlátlan

– Zoli kisiskolásként nagyon jó és fegyelmezett volt, mindenkinek azt kívánom, hogy ilyen jóérzésű és okos gyereke legyen – mondja Csillagné Máté Mária a ma már 27 éves, multinál dolgozó meleg fiáról.

Mária 63 éves, nyugdíjas, korábban uniós pályázatokkal foglalkozott. Gyerekkorában szüleivel Kubában, Olaszországban, Lengyelországban élt, apja diplomata volt. Zoli az egyetlen gyereke. Geológus férjének előző házasságából több gyereke és kilenc unokája is van.

– Zoli 16 éves volt, amikor elmondta, hogy meleg és van egy kapcsolata.

Férje már korábban is sejtette, hogy Zoli nem hetero, de Máriát sokkolta a hír: milyen élete lesz a fiának, vajon elfogadja majd a környezete? Jogos volt a félelme, később Zolit több atrocitás érte, volt, hogy meg is verték. Mária azt mondja, önmagát is sajnálta. Ha megkérdezi a barátnője, hogy mikor nősül a fia, mit mond majd neki?

Zokogva hívta a nővérét. Ő megijedt, azt hitte, nagy a baj.

– Amikor elmondtam neki, hogy a fiam meleg, megkönnyebbült, visszakérdezett: ja, csak ennyi?

A kezdeti sokk után hamar helyreállt a családi béke. Férjével, fiával átbeszélték a helyzetet. Mondták Zolinak, ha bármiben segítségre van szüksége, megadják neki. Mária szerint nyíltságát családi neveltetésének és külföldön töltött gyermekéveinek köszönheti. De látja, más családban másképpen megy: van, ahol kitagadják a gyereküket, még a karácsonyt sem tölthetik a szüleikkel.

– A környezetemben lévő homofóbokkal megszakítottam a kapcsolatot. Zolival és a férjemmel együtt járunk a Pride-ra. Volt, hogy a fiam miatt nekünk támadtak, szidtak minket az utcán. A férjem megkérdezte a kiabálóktól, mit tennének, ha a gyerekük bevallaná, hogy meleg. Valaki erre a homokba dugja a fejét, és azt válaszolja, ez nem lehetséges. Más pedig a kérdésre azonnal elnémul.

Mária szerint vidéken még rosszabb a helyzet, a zárt közösségekben nem szívesen coming outolnak a melegek. Bár Máriáék Pesten élnek, néha még most is összeszorul a gyomra, ha séta közben a fia megfogja a barátja kezét: vajon, mit szólnak a járókelők? Bántani fogják őket?

– Egy lap felkért, hadd fotózzanak le a melegségről szóló plakátjukhoz. A képen egy zord tanárnőt kellett volna alakítanom, aki tudomásul veszi gyermeke melegségét, de nehezen viseli. Nem vállaltam, hiszen nem lennék hiteles: én nem tudom keserűséggel elfogadni, hogy Zoli meleg. Nálunk a szeretet korlátlan.