Bírálat érte a pályázat nélkül kinevezett igazgatókat

"Nincs alkalmasabb ember?- kérdezi közleményében Lendvai Ildikó az m1 és m2 vezetőinek tegnapi kinevezése után.

2011. január 2., 17:07

Már az év első napján csalódás érte azokat, akik abban reménykedtek: nem eszik olyan forrón a kását, az új médiaszabályokkal a Fidesz nem fog visszaélni. Kiderült: vissza fog. Nincs az a forró kása, ami égetné a Fidesz szája szélét, ha hatalomról van szó. Az m1 vezetőjévé Orbán Viktor disc-jockey-ját, a fideszes pártrendezvények műsorvezetőjét nevezték ki. Nyilván nincs alkalmasabb ember a közszolgálat pártsemlegességének biztosítására, mint Rákay Philip, aki szakmai tapasztalatait párthaknikon szerezte, és senki nem tud majd pontosabban elszámolni a közpénzekkel, mint ő, aki annak idején a Kossuth téren is 2 millió embert számolt meg.

A médiatörvény által létrehozott hatalmi gépezet az alkotók szándéka szerint kezdte meg működését. A csak fideszes jelöltekből álló, 9 évre bebetonozott Médiatanács engedelmes vezérigazgatókat neveztetett ki pályázat nélkül a köztévék, a közrádió és az MTI élére, azok pedig teszik, amit várnak tőlük. Mindjárt a legfontosabb posztra olyan embert ültettek, aki nem közszolgálatban, hanem pártszolgálatban jeleskedik. Az MSZP szépen kéri a Fideszt, sürgősen nevezze meg Orbán Viktor szabóját, fodrászát, cipészét is, hogy megtudhassuk: testőre és műsorközlője után még kinek a személyes
szolgálatait kívánja magas közfunkcióval jutalmazni - zárja a közleményét az MSZP országgyűlési képviselője.