Betonszörny a Prédikálószéken? Leporolta a minisztérium a környezetvédők rémálmát

Az Energiaügyi Minisztériumban a közelmúltban leporolták az évekkel ezelőtt fiókba süllyesztett, szivattyús energiatároló (SZET-) erőművek létesítéséről szóló terveket – írja a Szabad Európa. Lantos Csaba miniszter legutóbb a Sopronbánfalvára kihelyezett kormányülésen beszélt a SZET-erőművekről, ahol a tárcája kormányzati jóváhagyást kapott az ilyen erőművek létesítésével kapcsolatos előkészítő munkához.

A döntéssel ahhoz a technológiához nyúl a kormány, amelyet Magyarországon eddig az észszerűség és a racionalitás (leginkább a költségek nagysága és az építkezési méretből adódó járulékos, környezeti károk miatt) mindig le tudott venni a napirendről.

Az ilyen erőművek „úgy néznek ki, mint két nagy betonlavór” idézi Aszódi Attilának, Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztosnak még a kinevezése előtt adott, a majdani Paks II.-höz kapcsolódó, járulékos magyarországi villamos energetikai igényekről szóló interjúját a lap. Szintén az idézett interjúban hagzik el, hogy a két kibetonozott medence 150-200 méter szintkülönbséggel épülne, ehhez járulna az azokat összekötő csőrendszer, amelyen keresztül a fel-le szivattyúzható vízmennyiség termelné, illetve tárolná a villamos energiát.

Aszódi szerint olyan helyszín, ahol megépíthető egy 600 MW-ra képes szivattyús energiatároló erőmű nemcsak a Pilisben vagy a Zemplénben, hanem a Mátrában is található. 

Időről időre előáll valaki Magyarországon a „két nagy lavór” megépítésének ötletével. Jellemzően a hálózati problémák egy részére ígérnek vele gyógyírt, aztán mégis kiderül, hogy nem érdemes vele rendszerméretben foglalkozni, így ismét évekre eltűnik szem elől – írja a Szabad Európa. Mint kifejtik: ez azért szokott így történni, mert az építéséhez leginkább jelentős szintkülönbségre van szükség, hanem az is, hogy ezek létesítéséhez igen jelentős (méretű és futamidejű) pénzügyi befektetés biztosítása szükséges, ugyanakkor

a SZET létesítésének a környezetre és a tájra gyakorolt hatását leegyszerűsítve természetrombolásnak is lehet nevezni. 

A lap a korábbi – meghiúsult – terveket is sorra veszi. Mint írják,

a Duna-kanyarban található Prédikálószékre először a szocialista iparosítás korának kezdetén, 1958-ban álmodtak ilyen erőművet,

egyike volt annak a hat lehetséges helyszínnek, ahonnan a tervezőasztalon végzett számítások évente egymilliárd kWh áramot varázsoltak. Harminc évvel később már csak Prédikálószék maradt, és bár ekkorra már volt rá kidolgozott terv is (amely szerint egy 600 MW teljesítményre képes rendszerrel kéthetente egy-egy Velencei-tónak megfelelő mennyiségű vizet mozgattak volna meg),

a rendszerváltás és Bős–Nagymaros meghiúsulása végül fiókba rendelte a projektet.

(A Prédkiálószékre tervezett erőmű tervei a Másfélmillió lépés Magyarországon című tévésorozatban. Képernyőfelvétel. Forrás: MTVA)

A Zemplénben található Aranyosi-völgy lebetonozásának terve 2007-ben egy, a Magyar Narancsban megjelent riportból derült ki; a szintén 600 megawattos méret és a szet megépítését egy Natura 2000 besorolású, vagyis természetvédelmi védettséget élvező területre képzelték el. A Corvinus egyetemen működő Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (Rekk) elemzői 2008-ban ugyan közgazdasági alapon is megkérdőjelezték az MVM és a rendszerirányító által is szorgalmazott projekt létjogosultságát, de az Aranyosi-völgy szetvíziójából per lett, és 2010-ben azzal zárult a hatóságok előtt, hogy elutasították a környezetvédelmi engedélykérelmet.

A Telex korábbi cikkében egyelten helyszínt azonosított be: a markazi bányatavat. Az általunk elért szakanyagok nevesítve csak a markazi víztározót említették, mint potenciálisan uniós forrásra igényt tartó, 2026 után Magyarországon létesítendő tárolós vízerőművet. A Mátrai Erőmű egykori hűtőtava ma horgászparadicsom, a Malom-patak és a Zsidó-patak táplálja. Az itt kialakítandó SZET-re már korábban is voltak komoly előkészületek, de 2011-ben a mélyfúrásoknál elakadt a projekt.

(Kiemelt képünk illusztráció. Prédikálószék, látkép Nagymaros és Visegrád felé 1957-ben. Forrás: Fortepan/Keveházi János)