Berlinből nézve

– Az ötödik ciklusban képviselő, 1999 óta jár Magyarországra, mind fontosabb funkciókban. Kikkel, miről tárgyalt ezúttal a kormányból?

– Senkivel. Nagykövetségünk is sokat fáradozott azért, hogy találkozhassak két régi ismerőssel, Prőhle Gergely helyettes államtitkárral és Balog Zoltán miniszterrel. Sajnos mindkét találkozót rövid úton lemondták, és mást sem ajánlottak maguk helyett. Bizonyára nagyon elfoglaltak a kormány emberei... Pedig amikor sok az értetlenség, a bírálat a magyar kormánnyal szemben, különösen fontos, hogy ne egymásról, hanem egymással beszéljünk.

– Például arról, hogy Orbán Viktor Angela Merkelnek címzett, de az utólagos magyarázat szerint Peer Steinbrück SPD-kancellárjelöltnek szóló üzenete a nemkívánatos német tankokról hogyan értendő...

– A világháborús hasonlat teljességgel nem illő a tárgyhoz. A 20. században volt tilos a beavatkozás más országok belügyeibe. Az uniós partnerek között a beavatkozás kötelező: megszokottnak kell lennie, hogy nyíltan megmondjuk egymásnak a véleményünket, különösen, ha európai alapértékekről van szó. Németországot behatóan érdekli, ami Magyarországon történik, s az út, amelyet kormányuk immár évek óta követ, mindegyre értetlenségre, bírálatra talál. Mégpedig pártállástól függetlenül.

– Milyen képe van a németeknek ma rólunk? Az Orbán-kormánytól azt halljuk, hogy ezekkel a bírálatokkal a magyar népet támadják.

– Ez ostobaság. Teljes alaptalan Orbán úr állítása, hogy a magyarok elleni összeesküvésről lenne szó. Az országnak változatlanul nagy tekintélye van, népét szeretik. Ami a képet befeketíti, az a kormány szerintünk aggasztó tevékenysége, amely nem egyeztethető össze az európai normákkal. S ezt nemcsak a német szociáldemokraták látják így, az Európai Bizottság és más európai intézmények is. Merkel kancellárnál időnként azt tapasztaljuk, hogy a párttársához való lojalitás erősebb, mind hűsége az európai alapértékekhez. De egész sor konzervatív képviselő is van a kritikusok között – például éppen az utolsó alkotmánymódosítás kapcsán –, s bírálóan nyilatkozott a külügyminisztérium is. Akik figyelemmel kísérték, hogyan bírálta például az SPD, az európai szociáldemokrácia a román szocialistákat, nem vádolhatnak minket részrehajlással. Egyébként a Bundestagban csak idén két önálló vitában is foglalkoztunk a magyarországi helyzettel. Sajnálatos módon a CDU, de főleg a CS- nem volt kész az ügyben közös határozatot elfogadni – pedig azt a kormánykoalíció másik tagja, az FDP is támogatta volna.

– Áder Jánost megválasztása előtt nem megfelelő államfőjelöltnek minősítette. Miért?

– Az unió egyetlen tagországa sem annyira megosztott politikailag, szociálisan, kulturálisan, mint Magyarország. Reméltem volna, hogy – a korábbi államfő lemondását kihasználva – ajánlatot tesznek a társadalomnak a megbékélésre, az összefogásra, olyan személyt jelölve, aki a pártviszályok felett áll. Hiszen az államfőnek az ország egységét kell megjelenítenie. Erre van német példa: Joachim Gauck először csak az SPD, a Zöldek és a FDP jelöltje volt, végül a CDU/CS- támogatásával is, nagy többséggel választottuk meg.

– Sok a kritika – ám a haszna vajmi kevés.

– Orbán Viktor egyvalamiből ért: ha nyíltan, világosan szemébe mondják a dolgokat. A diszkrét beszélgetések, amilyenekkel Merkel asszony próbálkozott, nem hoznak sokat. Nyilvánvaló, hogy a bírálat egész sor európai országból – no meg a médiából – hozzájárult ahhoz, hogy bizonyos törvényeket vagy az alkotmányt módosítsák. Persze irritáló, hogy ezt a nagyon fiatal alkotmányt immár ötödször változtatják – ez nem éppen a minőségéről tanúskodik. A magyar kormánypolitikusok mindegyre a törvénymódosítások részleteiről akarnak velünk beszélni. De nem az építőkövek a lényeg. Az építményről van szó, amely sok tekintetben tekintélyelvű, s nem egyeztethető össze a demokratikus európai alapelvekkel. Ha az alkotmányba bekerülnek egyszerű törvénybe való kérdések, az olyan kormányra vall, amely görcsösen törekszik hatalmának bebetonozására. A kétharmados többség legitim – de ilyen többség arra is kötelez, hogy a hatalmat felelősségteljesen gyakorolják. Nálunk a korábbi CDU/SPD–nagykoalíciónak is volt kétharmados többsége, ám a parlamentben következetesen törekedtünk az ellenzék bekapcsolására – különösen Európa-politikai kérdésekben.

– Ha már kormányférfiakkal nem sikerült találkozni, kiket látott az ellenzékből, s hogyan látja helyzetüket, esélyeiket?

– Ha nem tudnak viszonylag egységesen és közös jelöltekkel fellépni, nem tudom, hogyan törhetnék meg a Fidesz uralmát. Az a benyomásom, hogy mind az MSZP, mind az Együtt 2014 mozgalom hajlik az együttműködésre. Meg kell mutatniuk, hogy nem a pártokról van szó, hanem arról, hogy Magyarország visszatérjen az európai érdekközösségbe. A számok azt tükrözik, hogy a lakosság körében nagy az elégedetlenség, s a választók fele még nem döntött, szavaz-e, és kire. Ez mindenképpen esély az ellenzék számára. Elkötelezett kampánnyal, új politikai kultúra ígéretével kell fellépni.

– Berlinből nézve Bajnai vagy Mesterházy az alkalmasabb kormányfőjelölt?

– Természetesen nem kívánok ebbe beavatkozni. A döntés fő tényezői: melyik az erősebb párt, amely így jogot formálhat a jelölésre? A másik tényező: kinek van nagyobb esélye? Bajnaival folytatott beszélgetésemből azt szűrtem le, hogy számára nem a jelöltség az elsőrendű, hanem az, hogy létrehozza az új, demokratikus többséget.

– Gyurcsány Ferenccel nem találkozott?

– Nem – és nem is tudom, miről beszélhetnénk. Ő annak idején nem használta ki az esélyét. Utána az lett volna a feladata, hogy szolidárisan dolgozzék az MSZP nyitásáért, nem pedig az, hogy sértett büszkeségét ápolgassa. A szakadás gyengíti az ellenzéki mozgalmat, és megszilárdítja Orbán helyzetét – ezt Gyurcsánynak is tudnia kell.

– Szeptemberben önöknél választanak. Mit várhatunk?

– Az eddigi felmérések szerint sem a jelenlegi, sem az általunk tervezett SPD–Zöldek-koalíciónak nincs többsége. Az SPD nem akar nagykoalíciót, hiszen a korábbiért, bár tisztes munkát végzett, történetünk legrosszabb választási eredményeivel nagy árat fizettünk. Célunk a jelenlegi, rendkívül gyenge kormány leváltása.

– Angela Merkel mégis kétszer olyan népszerű, mint a pártja. Miért?

– A titka, hogy szerény, önzetlen politikusként lép fel, tartózkodik a fontoskodástól. Ám politikai meggyőződése ismert, s így is olyan kormány vezetője, amely igen keveset tett, miközben Európa mélyebb válságba került, mint korábban.

– Az önök kancellárjelöltje viszont éppenséggel nem szerény.

– Peer Steinbrück – Merkellel ellentétben – a tettek embere. Nyílt, nem beszél mellé, ezért aztán támadhatóvá is teszi magát. Alatta felosztatnánk a Merkel vezette európai „direktóriumot”. A jó német hagyományoknak megfelelően Steinbrück jobban bevonná az európai politikába a kisebb országokat, köztük Magyarországot. S ha bírálni valót tapasztal – akár önöknél –, azt világosan, nyíltan megfogalmazná. Az SPD visszavinné Magyarországot Európa pereméről, ahová sodródott, a közepébe. Történelmük, hagyományaik alapján ezt érdemlik, nem a tengődést a periférián.