Bereményi Géza: „Korábban azt hittem, hogy ha megkapok egy díjat, az valami tévedés lesz”

Libri-díjat nyert Magyar Copperfield című önéletrajzi regényéért Bereményi Géza. A szerzőt Debrecenben látogatta meg a 168 Óra hetilap munkatársa, hogy átbeszéljék az élet nagy kérdéseit, és most készülő új regényét.

2021. május 27., 10:00

Szerző:

„Maga is csak próbálgatta az életet tizenkilenc évesen, nem?” - kontrázott Bereményi Géza, amikor készülő új regényéről kérdeztük. A szerző jelenleg gőzerővel dolgozik a Libri-díjas Magyar Copperfield folytatásán.

Ezért is függesztette fel a tanítást: korábban a Lumiére Filmiskolán volt óraadó, de nemrégiben a Színház- és Filmművészeti Egyetemre is hívták. „Visszautasítottam azzal, hogy most a regényemmel akarok foglalkozni. Természetesen ezt politikai állásfoglalásnak vették.” - mondta el Mohos Máténak, a 168 Óra hetilap újságírójának.

Most saját élettörténetére koncentrál, ami összefonódik a történelmmel, és annak nagy változásaival: „Magyar nyelven író embernek mindig sok köze van a történelemhez és a körülményekhez.” Új műve a szerző korai felnőttkorát meséli el, amikor a „megállapodott” Kádár-korszak volt az uralkodó. Az író visszaemlékszik: abban az időben a fiatalok leginkább arra törekedtek, hogy megkülönböztessék magukat szüleik generációjától. Szemléletek, családok hasadtak meg.

Bereményi viszont előnnyel indult: „Én már korábban elszakadtam, amikor tizenhat évesen elszöktem otthonról. Nekem ebben a korban nem az elvi szakadás, hanem annak rögzítése volt a feladatom, külső szemlélőként.”

Friss díjáról pedig ezt mondta el: „Korábban azt hittem, hogy ha megkapok egy díjat, az valami tévedés lesz. Nem mintha lekicsinyeltem volna magam, csak biztos voltam benne, hogy meg fogják bánni, akik adták. Most már tudom, hogy ezekben a döntésekben a véletleneknek is szerepük van: hogy milyen a mezőny, kik ítélik oda, vagy épp mi a divat.”

Az interjúban szóba került még a jelenlegi filmfinanszírozási rendszer, de azt is megtudtuk, hogy miért költözött az író Debrecenbe, és hogy mikor írta legfrissebb dalát. A teljes cikket a 168 Óra hetilap ma megjelenő számában lehet elolvasni.

(Kiemelt kép: 168.hu | Merész Márton)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.