Eldőlt: hétfőn brutális üzemanyag-áremelés jön a magyarországi benzinkutakon

Pénteken a magyarországi benzinkutak zöme anyavállalatától megkapta a 21 forintos hétfői üzemanyagáremelésre vonatkozó utasítást – írja a Népszava.

2024. január 13., 08:24

Szerző:

Mint ismert, a Mol tavaly év végén jelentette be, hogy az üzemanyagok jövedéki adójának újévtől hatályos, bruttó 41 forintos emeléséből, saját költségére, hálózatán, 1-jétől csak 20 forintot érvényesít. A fennmaradó, 21 forintot pedig két héttel később, 15-ével – most hétfőn – építi kiskereskedelmi tarifáiba. A közel félezer benzinkúttal piacvezető Mol lépéseit a versenytársak, ha kelletlenül is, de lekövették.

A lap számításai szerint az intézkedések az év első két hete során az ágazatnak milliárdos nagyságrendű bevételkiesést hoztak. Az árak egyébként ennél kisebb mértékben emelkedtek: részint, mert a piaci alapú nagykereskedelmi árak újév óta a benzin esetében 3, a gázolajnál pedig 12 forinttal csökkentek, másrészt a tényleges kútárváltozások ezeket sem követték le teljes egészében – írja a lap.

(Fotó: Szántai Edina/168.hu)