Beer Miklós a Notre-Dame-ról: Akármilyen csodálatos is egy kőtemplom mint művészeti örökség, Jézus az embert tartja a legnagyobb értéknek

2019. április 20., 07:58

Szerző:

A váci megyéspüspök, Beer Miklós az ATV Egyenes beszéd című műsorában megdöbbentőnek, megrázónak és gondolatébresztőnek nevezte, hogy éppen húsvét előtt pusztította tűz a Notre Dame-mot, ugyanakkor nem érzi, hogy ebből apokaliptikus értelmet kellene leszűrni.


A püspök Krug Emília műsorvezetőnek elmondta, a tűzvész után eszébe jutott az evangéliumi jelenet, amikor Jézus megsiratja a jeruzsálemi templom pusztulását, amely a negyven évvel később valóban bekövetkezett.

- Akármilyen csodálatos is egy kőtemplom mint művészeti örökség, nem szabad elfelejteni, hogy Jézus az élő templomot, az embert tartja a legnagyobb értéknek - mondta a püspök.  Érdemes tehát arra gondolni, hogy mi az az életünkben, ami igazán fontos. A kőtemplomot tiszteljük művészeti értékéért, de az igazi érték az ember.

Beer fontos és nagy értéknek nevezte a templomokat, a kereszténység eredeti értelmében azonban az emberi kapcsolatok, az erkölcsi értékek, a nevelés, a jövőről való gondolkodás fontosabb.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.