Baloldali? Konzervatív? Liberális?

Gegesy visszatér. Ferencváros korábbi szabad demokrata polgármestere, a rehabilitációs program atyja, aki húsz évig állt a kerület élén, s 2010-ben (párttámogatás nélkül) hajszállal maradt alul. Az Együtt–PM kampánycsapata nyáron úgy gondolta: ha valaki, ő megtörheti a fideszes blokádot. A csendes, szerény polgármester nem harcos alkat. Dolgozni, építeni szeret, vagy legalább megakadályozni „a nagyobb hülyeségeket”. A baloldali közös jelöltet BUJÁK ATTILA kérdezte.

2014. szeptember 7., 07:43

- Hány éves volt, amikor ’90-ben először polgármesterré választották?

– Épp betöltöttem a negyvenet, nem az a pályakezdői kor. Tulajdonképpen nem is választottak, mert nem létezett közvetlen szavazás. A polgármestert akkor a képviselő-testület szavazta meg.

- Gondolom, volt önben nosztalgia, amikor most újra jelölték.

– Hát persze. 2010-ben, amikor elértem a hatvanat, nem is volt tragédia, hogy az ember visszavett egy kicsit a tempóból. Pihen egy hónapot, kettőt, utazik. Aztán egyszer csak hiányozni kezd valami, talán a munka. Olvasgatja a kerületi híreket. Beleszólna, mert látja a hibákat, de nem lehet.

- Aki húsz évet lehúz ugyanabban a székben, elmondhatja, hogy a foglalkozása: polgármester. Ráadásul ez a IX. kerületben speciális állás a Fradival, a Ráday utcával, az Üllői úti fákkal, a Ludovikával, a Dzsumbujjal, amit éppen bontanak.

– Képzelheti, micsoda meglepetés volt, amikor újpestiként felkértek a ferencvárosiak. Ugyanis épp Újpesten laktam.

- Képzelem.

– Ugyanakkor mázlista vagyok. Ha az V. kerület jut, bármit csinálok, csak legyintenek: van ott pénz, méregdrága telek, könnyű neki. A Ferencvárosra nem lehetett azt mondani, hogy gazdag, ömlik az adó, kitűnő a lakásállomány, tiszta a környezet. De vonzódhattam a feladathoz, mert húsz perc alatt eldöntöttem: ez az. Pont nekem találták ki, a sors adománya.

- Az ismeretlenségből kovácsolt erényt?

– Kifejezetten szerencsés volt, hogy ha érdekek mentén kellett döntenem, nem lehetett a szememre vetni, hogy helyi ismeretségek vezetnek, sértve az elfogulatlanság elvét.

- De most, hogy az Együtt jelöltje lett, nem álcázhatja magát. Egy csapásra a Fidesz esküdt ellensége lett.

– Pedig nem pályáztam ilyen babérokra. Ahogy nem is ajánlkoztam senkinek. Nem az az alkat vagyok, aki keresi a feltűnést.

- Nem is kell, elviszik a show-t a profik. Az ellenzék főpolgármester-jelöltjéről már az első napokban kiderült: saját bevallása szerint egy nem túl okos lóról van szó, aki néha leönti magát jeges vízzel. Legalább ennyire biztató, amikor a legnagyobb jelölő szervezet, az MSZP elnöke kijelenti róla, nem tudja, Falus jó jelölt-e, mivel nem ismeri. Azóta legalább megismerkedtek. Ehhez kellene önnek felzárkóznia.

– Szerintem nem fog menni. De ebbe az utcába hadd ne menjek bele, ha már húsz évig elkerültem az országos politikai hajcihőket.

- Azért két évig parlamenti képviselő is volt.

– Igen. Bármiről szívesen elmondtam a véleményem, ha kérdeztek. De nem voltam debatter, népszónoki alkat. A politikában szervező, megoldó típus vagyok.

- Változott a világ. Aki tenni akar valamiért, annak valami ellen is fel kell lépnie.

– Például Ferencvárosban az ottani szerencsétlen lépések ellen. Az az igazság, hogy még a kampány műfaját sem kedvelem. Öt csatát küzdöttem végig az alábbi metódus szerint: aki szervezte, értesített, mikor, hova kell odamennem. Én fegyelmezetten megjelentem és szerepeltem.

- Nem tartja ezt az „el nem kötelezett”, konfliktuskerülő szöveget a mai világban kicsit langyosnak? Nem azért fordultak önhöz az ellenzékiek, mert úgy gondolják, szakmai szemlélete az egymással marakodó pártok képét ellensúlyozza?

– Még csak azt sem mondhatom, hogy a pártok hívása fogott meg. Folyamatosan megállítottak a kerületben: Gegesy úr, mikor jön vissza hozzánk? Négy éven át azt mondtam nekik: az utolsó választás 2010-ben megtörtént, a húsz év szép volt, ennyi. De hogy ne legyek álszerény: mindenki pontosan tudja a kerületben, hogy több szavazatot tudok szerezni, mint bármelyik ellenzéki jelölt.

- Még 2010-ben, a mélyponton is elég jól szerepelt. Akkor az egyik mai támogatója, az MSZP buktatta meg: elindultak ön ellen.

– És ezért nyert a Fidesz.

- Látom, ma is bántja. Most ugyanők, Pál Tiborék támogatják?

– Igen. Most támogatnak.

- Azt mondják, a liberális szavazók voksaira több pártból pályáznak, de magát a liberalizmust elutasítják, sőt utálják. Liberálisnak tartja még magát?

– Hogy minek tartom magamat, arra régebben röviden válaszoltam. Ez mára módosult. A baloldali eszmék híve vagyok, mert szeretném megváltoztatni a világot. Konzervatív is vagyok, mert tisztelem a múltat, a hagyományt. És végül liberális vagyok, mert mindenkivel – balosokkal, konzervatívokkal is – az értelmes párbeszédre törekszem. De a kerületi politizálásban, a gyakorlatias megoldások világában ennek semmi jelentősége. Mi legyek, ha egy telek értékbecslésének jegyzőkönyvét olvasom? Baloldali? Liberális? Mondjam azt, hogy a legjobbat akarom? Hát persze, hogy azt akarom. Konzervatív és liberális aggyal is.

- Ha megválasztják, miféle jogköre marad az orbáni rendszerben? Az elkölthető pénz az 1990-esnek a töredéke. Iskolák, egészségügyi intézmények már nincsenek. A hitelfelvétel jogától eltiltották önöket. A falusi kisbíró szerepére kárhoztatták.

– A mai és az egykori helyzet össze sem hasonlítható. Nem csak az állami pénz kevesebb. Az önkormányzatok jelentős része rég eljátszotta, felélte vagyonát. A légkör is nyomasztó. Az 1990-es politikai nemzedék képviselőiről – bár akadtak köztük iszákos, szájhős, habókos alakok –, el lehetett mondani, hogy őszintén „akartak valamit”. Nehéz volt néha a javítás szándékától fűtött őrülteket leszerelni, de harmincnégyen egyfelé húztunk. Ennek ma nyomát sem látni.

- Akkor mi a vonzó benne?

– Azért Ferencvárosnak maradt feladata, amit nem vehet át az állam.

- Fogadjunk, kitalálom, mire gondol.

– Meg fog lepődni: a kerületi rehabilitációra.

- Ez a vesszőparipája.

– Mivel az önkormányzat húsz éven át megőrizte vagyonának tekintélyes részét, maradt fedezet arra, hogy folytassuk, amit ’90-ben kezdtünk.

- Ha nyer, új funkciója lesz a fővárosi közgyűlés tagjaként.

– Szakmai kérdésekben elmondom a véleményem, és mindenkor kiállok a kerület érdekeiért.

- Ön mindig ilyen szerény? Ha Budapesten az ellenzék véletlenül nyerne, a szakmai szemléletnek sajnos lőttek. Tömény idegharc lesz a város.

– Nekem akkor is Ferencváros a terepem. Ebben éltem húsz évig, ne is várjanak tőlem mást.

- Tudja, minden polgármester-jelölttől ugyanezt hallom: neki a főváros smafu, a kerület a fő. Ebből még nagy zűrök leszek. Nem mászkálhat az utcán egy fővárosi meg egy kerületi Gegesy Ferenc.

– Hát akkor elárulok valamit: a főváros az elmúlt huszonnégy évben is politikai csaták színtere volt. Ez a helyzet már nem sokat romolhat.

- Biztató. Az ön visszafogott, „adminisztrátori” alkatával hogyan viselhető el az a légkör, amelyben az ember csontjáról is lemarják a húst? Nem fél?

– Nem. Eredendően optimista vagyok. Negyven-ötven éve mondom magamnak: a jó végül győzni fog. Mindig vannak mélypontok, de ha valamit igazán jól csinálunk, azt tíz gyalázkodó újságcikk sem teszi semmivé. Aki végigmegy a Ráday utcán vagy a Ferenc téren, annak tán fel sem tűnik, amit lát, mert nem tudja, mi volt itt húsz éve. De nézzen át az Üllői út másik oldalára! Látni fogja, milyen volt Ferencváros régen.