Nem csillapítja, hanem gyilkolja a forgalmat egy rejtélyes fekvőrendőr

Egy méretes forgalomlassító fenyegeti az autósokat Budapest 18. kerületében főként, hogy fekvőrendőrt gyakran csak utolsó pillanatban veszik észre a sofőrök. Az egyelőre rejtély, hogy miért telepítették oda, ahova.

2023. június 2., 17:15

Szerző:

A családi házas övezetben lefektetett felépített hatalmas fekvőrendőrt 2018-ban elvégzett útfelújításokkal együtt kapták a helyi lakosok. Hogy miért épült oda a fekvőrendőr, arra az önkormányzat sem tudott választ adni tekintve, hogy az előző városvezetéstől örökölték, amikor Ughy Attila fideszes polgármester vezette a kerületet.

Az RTL kérdésére Petrovai László alpolgármester annyit válaszolt, hogy fogalmuk sincs az okokról, főként, hogy „az ilyen léptékű dolgokról az ellenzéki képviselők nem tudtak”. A Párbeszéd politikusa szerint azért épülhetett a fekvőrendőr, mert az utcában jelentős az átmenő forgalom, és az áthajtó autósok „az utca szélessége miatt szívesen gyorsultak fel”.

 

Megszólaltatták az egyik közeli házban lakó Falusi Mariannt, aki elmondta: már az első napokban szanaszét törte az autóját egy sofőr, még azelőtt, hogy kiraktak volna egy 30-as korlátozó táblát. Az autót, ami akkorát csattant, hogy „mind a négy kerekéről szétrepült a dísztárcsa”, autómentő szállította el – emlékezett vissza Falusi.

Végül beballagott az önkormányzatra, ahol „indokoltnak találták a bejelentésemet, és egy héten belül kijavították. Nem bontották szét az egészet, hanem a végeinél tompították a lejtést”.

Bár a fel- és lehajtókat laposabbá tették, a forgalomlassító azóta is egymás után szedi az áldozatait. Falusi elmondta, mindennap lehet hallani, hogy autósok csikorgó gumikkal fékeznek, óriási csattanással odavágják az autó elejét az aszfalthoz, vagy ahogy furgonok és teherautó rakterében hangos dörrenéssel vágódik a padlóhoz az elszálló rakomány.

Az utcában lakó emberek elmondása szerint több autó is tönkrement, kártérítési igényt senki sem nyújtott be a fekvőrendőrrel kapcsolatban. Petrovai László az rtl.hu-nak elmondta, hogy az önkormányzat megítélése szerint „nincs ezzel a forgalomlassító küszöbbel műszaki probléma”, hozzátéve, hogy „a szabályokat betartó járművezetőknek nincs mitől tartaniuk”.

Az alpolgármester  szerint a fekvőrendőrön harminc kilométer per órás sebességgel biztonságosan át lehet menni, anélkül, hogy az autóban bármilyen kár keletkezne. Annak „magassága és belépő élének meredeksége ugyanis nem olyan nagy”, hogy veszélyt jelentsen a szabályosan haladó autókra.

Arról pedig, hogy nem lebecsülendő a bukkanó veszélye, egy sajnálatos, halálos baleset is figyelmeztet. Tavaly nyáron egy robogós halt meg Újlipótvárosban, miután előzés közben ráment egy nehezen észrevehető forgalomlassítóra, és az úgy megdobta, hogy negyven métert repült.

(Kiemelt kép: illusztráció via Pixabay)