Bagóra megy a NAV
Nyár közepétől, a dohánybetakarítás megindulásával ismét fokozottan ellenőrzi a termelőket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az ország dohánytermelő területének több mint 80 százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében található – közölte a NAV szombaton.
A két vármegyében több száz termelőre koncentrál a NAV ebben az időszakban, de a folyamatos kontroll az ország egészére kiterjed. A betakarítások idején kiemelt szerepet kap a dohánylevél feketepiacra juttatásának megakadályozása, a termelőket kockázatelemzések alapján, vagy szúrópróbaszerűen ellenőrzi a hatóság.
A közúti szállítások kontrollja mellett az egyenruhások telephely-ellenőrzéseket is végeznek, a termőterületek monitorozására drónokat is bevetnek.
Azt írták,
alighogy megkezdődött a dohánylevelek betakarítása, a pénzügyőrök egyre-másra értek tetten magánszemélyeket, akik a termőföldeken jogosulatlanul szedték a dohányt. A növényi részeket padlásaikon és tárolóikban szárították, majd pedig feldolgozták.
Az „illegális gyűjtögetőknek” a jövedéki eljárás és milliós nagyságrendű bírság megfizetése mellett lopás miatt kirótt szankcióval is számolniuk kell – jelezték.
(Kiemelt képünk illusztráció: szárított dohánylevelek egy farmon Jemberben, Kelet-Jáva tartományban, Indonéziában 2023. augusztus 9-én. Fotó: Garry Lotulung/NurPhoto via AFP)