"Azt tessék megírni, hogy nem tudunk mi menni sehova!"

Elhanyagolt hatvanas férfi üldögél a földön a Nyugatinál, hátát egy betonfalnak támasztja. Kérdésemre, hogy mért nem húzódik meg egy hajléktalanszállón elmondja: „Megyek én este szállásra, de onnan reggel nyolckor már el kell jönnünk. Este hatig hosszú a nap, valahol pedig lennünk kell.” Hallott az új szabályozásról, ezért nem fekszik le a padra, pedig láthatóan alig bírja tartani magát. Azt mondja: „Ha lefeküdnék, rögtön vinnének el a rendőrök, mert hát fizetni nem tudok nekik.”

„Ugye nem hinné el kisasszony, hogy én is hajléktalan vagyok?” – érkezik egy tiszta, jól öltözött férfi. „Negyvenhárom éves vagyok, négy családom van, mégis ide kerültem. Munkát vállalni pedig nem tudok, mert lakcímkártya nélkül csak kinevetnek.” Amikor szóba kerül az új rendelet, azt mondja: „Higgye el, nem akarunk útban lenni, mennénk mi, csak hát hová, ha már az utcán sem lehetünk?” Majd hozzátette: „Nem maradna velem beszélgetni reggelig? Időm, mint a tenger, nem sietek én már sehová…”

ár utcával odébb egy hontalan nő panaszkodik: „A nappalokkal vannak inkább gondok, mert éjszakai szállás van bőven. Sőt, fürödni is tudunk, több helyen is lehet ingyen, csak orvosi papírok kellenek hozzá. Viszont ott hosszabban ellenni nem lehet, a nappali melegedők pedig fizetősek, arra egyikünknek sem telik. Van, aki kiköltözött erdőbe, de nekem gyerekeim vannak, én nem tehetem.”

„Azt tessék megírni, hogy nem tudunk mi menni sehova! Vagy tegyenek minket láthatatlanná!” – szól közbe egy jóvágású fiatalember, flaskával a kezében. Majd – odanyújtva társának az üveget – csak annyit kérdez: „Tiborom, jöhet a mai örömforrás? - írta az FN.hu, ahol az