Az orvosok külföldre menekülnek

- Ön miniszteri tanácsadó. A jelenlegi képlékeny helyzetben nem az az igazán érdekes, hogy az ön véleményére odafigyel-e az államtitkára, hanem hogy vajon rá hallgat-e bárki.

– Most éppen – minden korábbi ellenkező jelet cáfolva – úgy látszik, hogy mégiscsak hallgatnak rá. Hiszen végre eldőlt, hogy az egészségügyi intézmények nem tartoznak majd a megyei kormányhivatalok alá. Ezzel a Fidesz-frakció a kisebbik rosszat választotta. Igaz, a kormány államosít, ami szerintem rossz, indokolatlan, felesleges döntés, ám ha már így van, akkor mégiscsak jobb, hogy ezeket az intézményeket központi irányítás alá rendeli. Ugyanis az összes változat hátrányait egyesítette volna, ha a kormányhivatalokat hozzák helyzetbe. Szükség lett volna hosszadalmas átszervezésekre, új emberek kinevezésére, miközben maradtak volna a helyi, megyei lobbiérdekek, korrupciós ügyletek.

- Hozzáértők azt mondják, az eddigi, önkormányzati üzemeltetésnek jelentős előnyei is voltak: a testületek – már csak lokálpatriotizmusból is – nagyon sok pluszpénzt mozgósítottak.

– Ezért sem vagyok az államosítás híve. Azt gondolom, az önkormányzati tulajdon is hozzájárult, hogy a hazai ellátórendszer adóssága nem sokkal nagyobb. Tény: előfordult, hogy a helyi lobbik nyomására az ebédet két forinttal drágábban vették a kórházak, mint ha nagy tendereket hirdettek volna. Ám én ezt nem tartottam bűnnek, mert ezzel a helyi vállalkozók túlélését biztosították, és cserébe, ha meghibásodott valami, az ottani erők azonnal rohantak: mégiscsak az ő saját kórházukról volt szó.

- Ez mindenütt presztízskérdés volt: suvickoljuk fényesre a kórházat, mert a „miénk”.

– Így van, ráadásul nagyon sok településen a kórház a legnagyobb foglalkoztató. Szerintem a Fidesz nem gondolta végig, hogy az államosítással túlságosan legyengíti az önkormányzatokat, miközben egyáltalán nem igaz, hogy a kórházaknak a felelőtlen gazdálkodás miatt van 45 milliárdos adósságuk. Ez a hiány csak azért halmozódott fel, mert az állam a napi működéshez szükséges minimális forrásokat sem biztosította számukra. Eddig az önkormányzatok igenis igyekeztek a mozgósítható pénzüket betenni a kórházak működtetésébe. Országos szinten évi 80-90 milliárdról van szó. Ez hiányozni fog, és ezt a pénzt mostantól az államnak kell pótolnia.

- Korábban azt mondta: egyenesen bűn volna az államosítás.

– Most is ezt gondolom. Azért is, mert az intézmények átadás-átvétele hatalmas munka. Tudjuk, hogy mostanában az egészségügy nem jut újabb forrásokhoz. Arra kellene tehát fordítani az összes figyelmet, szellemi energiát, hogy a maradék tartalékok mozgósításával elkerüljük a további hanyatlást. Ilyenkor szerintem bűnös pazarlás az erőforrásokat, a szellemi kapacitásokat cikkszámok egyeztetésére, szerződések újrakötésére használni.

- Ráadásul az új országos vízfej beállítása is sok pénzt visz majd el.

– Így van, egy óriási irányító apparátust kell majd kiépíteni, miközben egy ilyen irdatlanul nagy struktúrát szerintem nem is lehet központi kézből jól irányítani. Ezért bízom abban, hogy a rendszer minisztériumi kezelése csak ideiglenes lesz. Csupán arra szolgál majd, hogy az ellátást átszabják, az intézmények számát csökkentsék, majd a kórházakat, rendelőket visszaadják azoknak, akiknek természetes feladatuk a működtetésük. Addig viszont iszonytató munkát kell elvégezni – ahogy mondani szokás –, vért kell pisilni.

- Van olyan álláspont is, hogy a szükséges módosításokat csak egy központosított rendszerben lehet végigvinni.

– Tény, hogy az átalakítást nem lehet elodázni. Az egészségügyben a kölcsönös felelőtlenség rendszere alakult ki. Semmilyen következménye nincs annak, ha valaki hibázik. Csakhogy a szükséges lépéseket szerintem államosítás nélkül is meg lehetett volna tenni. Sőt: éppen az államosítás fogja lelassítani az átalakítást. Időt veszítünk, márpedig a belső tartalékok gyors feltárása nélkül forrásokkal nem számolhatunk. Ebben a helyzetben az orvosok, nővérek nem fognak további kormányígéretekre várni, külföldre menekülnek.

- Tudjuk, hogy a magyar egészségügyben bizonyos szempontból harmadik világbéli állapotok uralkodnak. Számít-e további romlásra, amikor a kormány ismét spórolni akar az egészségügyi kiadásokon?

– Tény, hogy a tervek szerint több mint nyolcvanmilliárdot kellene megtakarítani 2012-ben. A nemzetközi pénzvilág által üdvözölt Széll Kálmán terv legalább ennyi megtakarítást ír elő, részben a gyógyszercégek pluszbefizetéseiből, részben a kiadások csökkentéséből. Ennek következményei lesznek.

- A döntéshozók azt szokták bizonygatni: ezt a pénzt úgy is ki lehet venni a rendszerből, hogy ne érje hátrány a betegeket; egyik gyógyszert nyugodtan ki lehet váltani a másikkal. Önnek nincsenek kétségei?

– De vannak. Én sem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Tény viszont, hogy egy interjúban Szoják Tamás, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke maga mondta el: akkor, amikor sok pénz jutott gyógyszerkiadásokra, ők ennek haszonélvezői voltak. Illik tehát, hogy a bajban is partnerei legyenek a kormánynak. Nyilvánvaló az is, hogy vannak a rendszerben felesleges kiadások. Nekem például évek óta senki sem tudja megmondani, hányszor fordul elő, hogy egy beteg ugyanazt a hatóanyagot más-más orvosoktól, más-más gyógyszerekben többször is megkapja. Senki nem ellenőrzi, hogy egy páciensnek ki hány gyógyszert ír fel. Az adatbázisok összekapcsolása egyre késik, ami jelentős kárt okoz a betegeknek és a költségvetésnek is. Vannak tehát tartalékok, mégsem hiszem, hogy baj nélkül teljesíthető lenne, amit a kormány szeretne megtenni: hogy két év alatt százhúszmilliárdot kivegyen a gyógyszerkasszából. Hallom a gyógyszertanácsadóktól, hogy megkapták a feladatot: össze kellene írniuk, hogyan jöhet ki az első év nyolcvanmilliárdja. Hát lövésük sincs róla. Egyszerűen nem lehet a gyógyszerkiadások harmadát két év alatt csak úgy eltüntetni az ellátórendszerből. A következmények a betegek számára drámaiak lehetnek. Ahhoz ugyanis, hogy kevesebb gyógyszer is elég legyen, át kell állítani a terápiákat. Ennek érdekében viszont az egész ellátórendszert át kell szabni: új, együttműködő partneri viszonyt kell kialakítani az orvosok, a patikusok és a gyógyszergyártók között, amihez több idő kell. Baltával egy finomra cizellált rendszert nem lehet kialakítani.

- Ön korábban úgy nyilatkozott, hogy a kórházi kapacitásokat csaknem a felére kell szűkíteni. Mit gondol, meglépi ezt a kormány?

– Meg kell lépnie. Manapság olyan kevés jut a kórházak finanszírozására, hogy a műtők például mindenütt csak húsz, harminc, esetleg negyven százalék körüli kihasználtsággal működnek. Ez elképesztő pazarláshoz vezet, mert közben a fix kiadásokat állnia kell minden egyes kórháznak: fizetni kell az orvosokat, a nővéreket, pénzbe kerül az épületek, műszerek fenntartása. A megoldás az, hogy kevesebb helyen, de csaknem teljes kihasználtsággal működjenek a kórházak. Nincs mese: az intézmények egy részét be kell olvasztani egy másikba, vagy át kell helyezni a szociális szférába, de a megszüntetés sem az ördögtől való. Ha ezt nem teszi meg a kormányzat, akkor a magyar egészségügy egészen mélyre süllyed. Az állampolgárok közül pedig, aki teheti, külföldön keresi majd a gyógyulást, tehát elviszi itthonról a pénzét.