Az orvosi ügyeletről nem akartak kimenni hozzá, a mentők három perc múlva szirénázva vitték el – Nincs szükség a botrányos ügyeleti rendszerre

A főváros XI. kerületében szeptember 29-én éjszaka az orvosi ügyelet telefonját senki nem vette fel, reggelig üzenetrögzítő válaszolt a hívásokra. A bejáratra a nővér nemes egyszerűséggel kiakasztotta a táblát: zárva. Utóbb a közösségi portálon így kommentálta az esetet: 

„Utolsóként bezártam az ajtót. 29 év után nem betegirányítóként szeretnék dolgozni.” Egyedül maradt ugyanis a vártán, orvos nélkül neki kellett volna ellátnia a betegeket.

Később az is kiderült, a szolgálatot működtető cég orvoshiány miatt nem tudta kiállítani az ügyeletet. Az ügy azért kavart az átlagosnál nagyobb vihart, mert egy nagy budapesti kerületben történt, százak értesültek a történtekről, és akadt, aki a sajtóhoz fordult.

Az eset legfeljebb abból a szempontból egyedi, hogy itt akadt egy öntudatos nővér, aki bezárta az ajtót. Informátoraink szerint az ország több mint kétszáz ügyeletének jó, ha a felében van orvos, így aki egyáltalán elvállalja a szolgálatot, általában egyszerre több körzetben próbál helytállni. Holott a jogszabály szerint másodmagával kellene ügyelnie. Sok helyen a saját ügyeletüket vivő mentőtisztek „helyettesítik” az orvosokat, akiktől előre bélyegzett recepteket kapnak. Amivel óriási kockázatot vállalnak. Épp a napokban „bukott le” egy XII. kerületi mentős, eljárás is indult ellene, mivel főnökének felszólítására bevállalta a doktor munkáját.

Fotó: 168 Óra-archív/Riskó Gáspár

És akkor még nem beszéltünk arról az orvosról, aki a következő kiírással fogadja az ügyeleten a betegeket: „Laci tudja, hogy minden csipcsup balfaszsággal nem kell bemennie egy sürgősségire. Ha pánikrohamot kap, azt otthon a négy fal között teszi. Négyhetes panasszal szintén nem megy be egy sürgősségire, hanem szépen eltakarodik a háziorvosához, mert Laci nem egy életképtelen szardarab. Laci okos. Légy olyan, mint Laci!”

De az az orvos sem bizalomgerjesztő, aki kétórás várakoztatás után mogorván közli az emberrel, aki beteg édesanyjának szeretne hatásos, receptköteles fájdalomcsillapítót, hogy „én csak szívességet teszek magának”.

Egy friss történet, amelyet egy zárt Facebook-csoportban írtak le, ezért a helyet és a szereplőket nem nevezzük meg: „Tegnap délután apukám rosszul lett. Felhívtuk az ügyeletet, hogy legyenek szívesek kijönni, mert apu félrebeszél, a vérnyomása 78/42, és nem kap levegőt.

Válasz: milyen indokkal menjünk ki?

Ezek az értékek teljesen normálisak egy idős embernél. Menjünk a körzeti orvoshoz. Anyám átvette a telefont és nem hagyta magát. Akkor sem nagyon akarózott kijönni, de anyu kiabált, hogy ő így nem megy neki az éjszakának. Akkor közölték, hogy majd kiküldik valamelyik kollégájukat két órán belül, de még mindig nem értik, miért kellene nekik kijönniük. Felhívtam a mentőket. A mentő három perc alatt itt volt. Már itt, a lakásban oxigént és infúziót kapott, majd szirénázva vitték a sürgősségire, ahol intubálni kellett, és hat órán keresztül volt a sokktalanítóban. Jelenleg apukám az intenzív osztályon fekszik, lélegeztető gépen és altatásban. Tele műszerekkel és csővel a szájában.”

De ki megy el egyáltalán ügyelni, ha bármelyik kórház sürgősségi osztályán a doktor óránként hat–nyolcezer forintot is megkereshet, itt viszont legfeljebb nettó ezerötszázat? Nem is beszélve a nővérről vagy a sofőrről, akik öt-hatszáz forintot kapnak egy óráért. Akad, aki három napig folyamatosan bent van, ott alszik, eszik, ruhát sem tud váltani. Előfordulnak súlyosabb esetek is. Nem legenda, hogy egy orvos olyan részegen vitte az ügyeletét, hogy a betegek szeme láttára a kávéautomata mellé vizelt. Több orvost is eltiltottak már az ügyelettől alkoholproblémák miatt.

Pedig 10,1 milliárdos piacról van szó. Jelenleg négy nagyobb cég uralja az ügyeleti szolgáltatások piacát, vidéken azonban megélnek a kisebb vállalkozások is, amelyek általában egy-két orvos együttműködésén alapulnak. A „kicsik” adják a rendszer 25-30 százalékát. Nem könnyű a szabályokat betartva gazdaságosan üzemeltetni az ügyeleteket. Fejkvótarendszer működik, azaz csak ott éri meg, ahol az ellátandó területen sokan élnek. Ilyen egyébként a XI. kerület is, ahol százezer lakos után hétmillió forint jár az ügyelet fenntartásáért. Máshol több kerület vagy település összevonásával sem érhetők el magas létszámok, pedig mindenhol ugyanazt az infrastruktúrát és személyzetet kell biztosítani a munkához. Emiatt több szolgáltató is részben vagy teljesen feketén dolgoztat.

Informátorunk ismer olyan céget, amelynek 47 bejelentett alkalmazottja van, miközben nyolcszáznak kellene lennie ahhoz, hogy az előírások és az általa készített jelentések szerint végezze a munkát.

Mindez azért működhet így, mert az egészségügyben – néhány kivételtől eltekintve – nem túl szigorúak az ellenőrzések. Korábban a helyi ÁNTSZ-ek a pecsétszámok alapján még kontrollálhatták, hogy az adott orvos tényleg az általa megadott helyszínen járt-e, a járási rendszerben azonban már nem futnak össze a szálak, így nem szúrható ki, ha egy orvos a papírok szerint egyszerre több helyen is kiállított recepteket.

A legtöbb szolgáltató már nem lát perspektívát ebben a piacban. Még a XI. kerületi ügyeletet működtető Főnix-Med Kft. sem. Takács Zoltán igazgató azt mondja, tíz éve nem változott a finanszírozás, és a mindinkább kritikus szakemberhiány mellett már rossz üzlet az ügyelet. Szerinte lassan már nincs is értelme fenntartani.

Ugyanezt gondolja Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász is, aki évtizedek óta foglalkozik a sürgősségi ellátórendszer elemzésével és fejlesztésével. Szerinte korábban jó üzlet volt az alapellátási ügyeleti ellátás szervezése és nyújtása, de nem véletlen, hogy ma már inkább kivonulnak innen a magánszolgáltatók. Jelentősen emelkedtek ugyanis a bérek, amit nem követtek az erre szánt fejkvótadíjak, emiatt a humán erőforrás – főleg az orvosi gárda – egyre szűkösebb.

– Ki kell mondani: szükségtelen a most is ezer sebből vérző ügyeleti ellátás jelen formájában történő fenntartása. Sokkal egyszerűbb, olcsóbb és hatékonyabb lenne a városokban és környékükön az alapellátási ügyeletet a kórházi sürgősségi osztályokhoz vagy centrumokhoz szervezni: lássák el ott a betegeket egy egységes sürgősségi és ügyeleti rendszerben

– javasolja. – A városoktól távolabb eső területeken érdemes megvizsgálni, hogy mely központi ügyeleteket kellene, megfelelő fejlesztések után, a mentőállomásokra szervezni, és melyeket képesek hosszú távon fenntartani az önkormányzatok. Azt a több mint tízmilliárdos keretet, amit ma az alapellátási ügyeletre fordítanak, ide lehetne irányítani, a rendszert pedig szinkronizálni kellene az aktuális orvosi, technológiai és infokommunikációs helyzettel. Ehhez persze még számos betegút- és térinformatikai elemzésre, szakmai konszenzusra van szükség.

Logikus a kérdés: vajon miért nem tűnik fel mindez az Országos Mentőszolgálatnál, ahol akár a napi feladatok 15-20 százalékában olyan eseteket látnak el, amelyek valójában az orvosi ügyeletre tartoznának? Kivonulnak vese- vagy epegörcsre, esetleg cukorkómás beteghez. Nem kizárt, hogy azért, mert a magánszolgáltató cégek vezetésében olyan embereket is találunk, akik egyébként az OMSZ állományában dolgoznak állomásvezetőként, osztályvezetőként és garázsmesterként, azaz nekik sem érdekük, hogy kiderüljön: csak nagyon kevés helyen sikerül biztosítani a törvényben előírt orvosi jelenlétet.