Az Orbán-kormány lépése megdöbbentette az EU-t

Magyarország egyik pillanatról a másikra kisajátítja külföldi gazdák földtulajdonát.

2013. március 8., 07:27

Orbán Viktor nemzeti-konzervatív kormánya újabb lépést tett afelé, hogy bebetonozza uralmát: rövid úton módosították a vonatkozó törvényt – messze ható következményekkel, írja a Der Standard. Ily módon a külföldi befektetők, vagyis az uniós gazdák számára ugyanis szinte lehetetlenné válik, hogy termőföldhöz jussanak.

A lépés elsősorban Ausztriában kelt döbbenetet, mivel Magyarországon ténylegesen gazdálkodó parasztokat köteleznek arra, hogy érvényteleníttessék az adásvételt. A budapesti osztrák nagykövetség már 16 ilyen esetről tud. Az érintettek egytől egyik legálisan jutottak a tulajdonhoz, és azt meg is művelték. Az illetékes magyar hatóságok a lehető legaprólékosabban ellenőrizték az ügyletet, majd jóvá is hagyták. Ám nem tudták, hogy a kormány nem sokkal korábban elvonta tőlük ezt a hatáskört.

Ehhez járul még, hogy a bérleti feltételeket is módosították. Vagyis 20 év után elvesztik ezt a jogukat még azok az uniós polgárok is, akik az évtizedekre szóló vagy éppen örökös haszonbérletet a telekkönyvbe is bevezettették.