Az Orbán-kormány abból a Magyar Időkből csinált nemzetstratégiai jelentőségű ügyet, amelyről a bíróság szerint is ki lehet mondani, hogy lopott pénzből működik
Az Orbán-kormány a múlt héten döntötte el, hogy miniszterelnöki aláírással szentesített határozatban „nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak” minősíti azt a tranzakciót, amellyel a Mészáros Lőrinc médiabirodalma, valamint az Origo hírportál és a Magyar Idők kiadója feletti irányítás a Liszkay Gábor vezette Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kezébe került. Ez azt jelenti, hogy a nagylelkű felajánlást sem a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, sem a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem vizsgálhatja, most pedig csak arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az Orbán-kormány gyakorlatilag állami védelem alá helyezte a lopást, a Fővárosi Ítélőtábla tavaly decemberi jogerős döntése szerint ugyanis a Magyar Időkről ki lehet mondani, hogy lopott pénzből működik.
A kormányzati szócsőként működő lap még Szigetvári Viktor ellen indított pert a jó hírneve megsértése miatt, amiért az Együtt választmányi elnöke a Népszabadság nyilvánvalóan politikai okokból történt bezárása után kijelentette, hogy az Orbán-kormány az adófizetőktől lopott pénzből tart fenn sajtóorgánumokat, így a Magyar Időket is. A lap keresetét első fokon azzal utasították el, hogy politikai véleményről van szó. Utóbbival érvelt a Fővárosi Ítélőtábla is, amely szerint szerint Szigetvári Viktor ezzel nem sértette meg a Magyar Idők személyiségi jogait, ugyanis őt is megilleti a véleménynyilvánítás szabadságának joga, tehát szabadon állíthatja, hogy a Magyar Idők lopott pénzből működik.
A Magyar Idők a Napi Gazdaság átalakításával jött létre 2015-ben a G-nap, a Simicska Lajos és Orbán Viktor közötti szakítás után, kitöltendő azt az űrt, amelyet a Simicska Lajossal együtt elveszített Magyar Nemzet hagyott maga után a kritika nélküli jobboldali sajtóban.