Az lesz a jó tankönyv, amelyik tetszik a kormánynak

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszer benyújtotta az új tankönyvtörvényt vasárnap. Az új szabályok januárban lépnek hatályba, ha a parlament elfogadja a javaslatot. Ezzel a piaci elveken nyugvó rendszernek vége, az iskolák szabad választása megszűnik.

2013. december 16., 07:15

A törvény másik fontos rendelkezése, hogy a jövő évtől a kormány jelölhet embereket abba a testületbe, ami megmondja, hogy miből lehet tankönyv, és miből nem. A hivatalos érv szerint ez „a legmagasabb állami garancia lesz a tankönyvek magas minőségére”, írja az

Index.

A jogszabály arra az érvelésre épül, hogy a könyvkiadók célja a példányszám maximalizálása, hogy a profitjuk minél nagyobb legyen. Ezen kívül mindenféle marketingtrükköt is bevetnek, hogy a sulik az ő könyveiket válasszák. Az érvelés rettentően sajátos. A törvény általános indoklása szerint a tankönyvkiadás egy állami feladat, egy közszolgáltatás, amit most száznál is több piaci szereplő lát el, és így fennáll a veszély, hogy funkciózavarok lépnek fel„, amiből ellátási nehézségek lehetnek, ezek aztán hátrányos helyzetbe hozhatnak tanulókat és iskolákat, amik így a nemzeti alaptantervben előírt ”minimális tudástartalmat" nem tudják átadni.

A szövegből nem derül ki, hogy egy bő száz céges versenypiacon a minimális tudást miért ne tudná átadni egy iskola mondjuk akkor, ha egy kiadó a tanév elején egy-két hetet késik valamelyik könyv leszállításával. Nem derül ki, hogy mi a garancia arra, hogy a totálisan leszabályozott rendszerben ilyen késések ne legyenek. Az sem derül ki, hogy mi lesz, ha az állam mégis elszúr egy könyvszériát. Szintén nem derül ki, hogy mi a garancia arra, hogy a kormány által kinevezett szupertestület majd minőségibb, sokoldalúbb vagy érthetőbb tankönyveket kever ki, mint az eddigiek voltak.