Az EU-ból érkező támogatások mindössze 20 százalékáról dönthet majd Budapest

Kormány - Fővárosi vezetés 80:20.

2021. február 9., 12:49

Szerző:

A kormányzat tervei szerint a Magyarországnak járó mintegy 11 ezer milliárd forintnyi uniós támogatásból 5 milliárd az, aminek elosztásáról Budapest vezetése, a fővárosi és a kerületi önkormányzatok dönthetnek majd, a maradék 80 százalék felett a kormány döntene – írja a 444.

A 11 ezer milliárdos hétéves EU-s költségvetési támogatásból Budapest alapvetően is kevesebb összeget kaphatna meg, ugyanis az ország egyetlen régiójaként az EU-s átlag feletti az egy főre jutó GDP – a segélyalap pedig inkább a szegény régiók felzárkóztatására irányul. A főváros elsősorban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) juthat forrásokhoz, amelynek legalább 6 százalékát kell nagyvárosokra fordítani a Bizottság szerint.

A Miniszterelnökség a napokban küldte ki a településfejlesztési terveket a megyei önkormányzatoknak. Eszerint a budapesti ERFA forrás 80 százaléka kiemelt projektek formájában valósulna meg, míg a maradék 20 százaléka a budapesti önkormányzatokkal egyeztetett tartalommal, pályázatos konstrukcióban történő felhasználással lenne felhasználva. Ez utóbbi a következő hét évre összesen 5 milliárd forintos tételt jelenthet.

A kormányzati terv néhány egészen konkrét beruházást is felsorol Budapestre vonatkozóan, ezek a következők: HÉV-felújítás, földalatti-felújítás, Ráckevei- (Soroksári-)Duna-revitalizáció, csepeli közparkok fejlesztése a Déli Városkapu Program keretében, Népliget átfogó megújítása.

(Kiemelt kép: MTI | Mónus Márton)

 

2024. április 18., 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.