Az elmúlt 50 év legnagyobb áradása jön

Kedd déltől veszélyhelyzetet rendelt el Orbán Viktor kormányfő a Duna áradása miatt. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a Közbeszédben közölte: pénteken fog a Szigetköz környékén tetőzni az árhullám, majd szombaton Budapesten. Ezzel az állapottal kb. 18-20 napig számolunk – nyilatkozta.

2013. június 4., 10:08

Kedd déltől veszélyhelyzetet rendelt el Orbán Viktor kormányfő a Duna áradása miatt. A miniszterelnök a kormányzati koordinációs bizottság ülése után elmondta: az árvízi védekezéshez szükséges költségvetési forrásokat megnyitották, és mozgósítani tudnak körülbelül 8 ezer katonát, ugyancsak 8 ezer katasztrófavédelmi dolgozót, 1400 vízügyi szakembert és 3600 rendőrt.

Az Ausztriától kapott adatok alapján történelmi vízállás várható a Dunán, és elhúzódó védekezésre kell berendezkedni. Óriási víztömeg érkezik, amely szerdán lép be az ország területére, ezért a legnehezebb időszak a hétvégén várható – közölte Orbán Viktor, hangsúlyozva ugyanakkor: „Reális esély van arra, hogy megtartsuk a vizet a medrében.”


Az elmúlt 50 év legnagyobb áradása jön – jelentette be hétfőn a belügyminiszter.

Pintér Sándor azt mondta, a jelenlegi információk szerint: az eddigi legnagyobb vízmagasság várható az árhullám levonulásakor. A tárcavezető hozzátette: minden rendelkezésre áll a védekezéshez. A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy négyóránként tájékoztatnak az árvízhelyzetről, de ha jelentős vízszintemelkedés lesz, akkor ezt akár óránként is megteszik majd. Várhatóan hajózási tilalmat léptetnek életbe, és a közlekedést is korlátozzák majd.

Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a Duna TV Közbeszéd című műsorában elmondta: elég nagy mennyiségű és elég jelentős árhullám vonul végig a Dunán. „Ez kemény lesz” – fogalmazott.

Hozzátette: egy elég nehéz helyzet elé állított bennünket az időjárás. „Ma éjszaka már elkezdődik; 363 km hosszan van most a töltéseken védekezés, és ez jelentősen növekedni fog az éjszakai órák során. Négyóránként fogunk jelentés adni a sajtó és a belügyminisztérium részére a helyzet változásáról” – nyilatkozta.

Kedd este lezárják a Margitszigetet a közúti forgalom elől

Kedden 18 órától az árvízi védekezésre való felkészülés miatt a Margitszigetet teljes hosszában lezárják a közúti forgalom elől, és a parkolót is kiürítik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő este az MTI-vel.

A 26-os buszok 18 órától nem közlekednek – írták, és közleményükben egyben arra kérték az autósokat, hogy a nap folyamán hagyják el a BKK margitszigeti parkolóját autóikkal.

Ugyancsak kedden, de már délelőtt 9 órától lezárják a Római-parton a Királyok útját a Nánási út és a Pünkösdfürdő utca között. Emiatt a 34-es busz a 134-es busz útvonalára terelve közlekedik, kifelé a Római fürdő és a Madzsar József utca megállók, befelé pedig a Pünkösdfürdő utca és a Szentendrei út megállók között. Békásmegyer, Újmegyeri tér felé a Dósa utca, a Nánási út, a Szent János utca, a Szamos utca, a Mátyás király út, a Sinkovits Imre utca, a Pünkösdfürdő, a Boglár utca, a Medgyessy Ferenc utca és a Madzsar József utca megállók kimaradnak.

Az Árpád híd felé a Pünkösdfürdő utca, a Medgyessy Ferenc utca, a Boglár utca, a Pünkösdfürdő, a Sinkovits Imre utca, a Mátyás király út, a Szamos utca, a Pozsonyi utca, a Nimród utca és a Dósa utca megállók szintén kimaradnak – írja a

hirado.hu.

A D11-es és a D12-es hajójáratok kedden már üzemkezdettől nem közlekednek a folyó magas vízállása miatt.

Markolóval menekítik a bútorokat

A Kisbajcs és Szőgye határán lévő ártéri házakból markolóval viszik a bútorokat. A Duna vízszintje folyamatosan emelkedik, helyenként már a kerteket is elöntötte a víz. Az itt lakók biztosak benne, hogy a házak alsó szintjét elönti a Duna.

A polgármester azt mondja, még jól emlékszik a 2002-es árvízre, akkor két házat kellett lebontani az ártérben. „Ez a 900 centi, ez azért aggodalommal tölt el bennünket, mert a 2002-es 875 centire is azt mondom sokszor, hogy az Isten segített bennünket” – közölte Kamocsai József, Kisbajcs polgármestere.

Munkagépekkel erősítik a töltést

Munkagépekkel erősítik a töltést Győrújfalutól Győrzámolyig, mintegy négy kilométeren keresztül. Az előrejelzések szerint a töltés nem lesz elegendő, több mint 11 kilométeren homokzsákokkal is védekezni kell majd. „Úgy tűnik, hogy eléri, esetleg meghaladja a 2002-es dunai árvíz legnagyobb vízállási mértékét is” – mondta Bakondi György. A katasztrófavédelem arra készül, hogy a vízállás a Dunának ezen a szakaszán megdönt minden eddigi rekordot. Bakondi György főigazgató Győrben azt mondta: a 11 évvel ezelőtt szerzett tapasztalatok segíthetnek majd a mostani árvíznél. „Ugyanazok a kritikus pontok lehetségesek, mint akkor, akár hidak leterheléséről, gátmagasításról, védelmi tevékenységek más formáiról legyen is szó” – közölte Bakondi György.

Szentendrén szerelik a mobil gátat

A Dunakanyarban és Budapest környékén is elkezdődött a felkészülés: Szentendrén már szerelik a mobil gátat, amelyet élesben most először próbálnak ki. A Margitszigeten és a Római-parton pedig hamarosan elkezdik pakolni a homokzsákokat.

A mobil gátról Kádár Kristóf, a szentendrei önkormányzat kommunikációs referense közölte: „Ilyen Magyarországon egyedül Szentendrén épült. Élesben még nem volt kipróbálva. Próbaterhelésen természetesen már átesett.”

„Minden pénz adott”

A védekezéshez szükséges pénzek megvannak – ezt mondta a kormányszóvivő. Giró-Szász András úgy fogalmazott: az elmúlt ötven évben nem volt olyan magasan a Duna, mint a következő napokban lesz. „A védekezésre szánt összegek adottak, fölülről nyitottak ezek a keretek, tehát bármilyen nagyságrendű védekezést, bármilyen nagyságrendű probléma megoldását lehetővé teszi a magyar költségvetés” – nyilatkozta a kormányszóvivő.

Itt lehet a legkomolyabb a helyzet

A vízügyi főigazgató szerint a Szigetközben, Komárom-Esztergom megyében és Budapesten lesz a legkomolyabb a helyzet. Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója közölte: a Margitszigetet értelemszerűen ideiglenes védművel kell majd körbevennünk, és a Római-part az, ahol még jelentősebb védekezéssel számolunk.