Az egyházakat is kihívás elé állítja a rezsiárak változása

Az egyházi ingatlanok is kikerülnek az egyetemes – rezsicsökkentett – szolgáltatásra jogosultságból, a lakossági fogyasztónak minősülő egyházi ingatlanok (paplakások, parókiák) kivételével. Ezért a szakértőik a kormánnyal egyeztetnek.

2022. augusztus 13., 21:24

Szerző:

Kihívásokkal kell szembenéznie az egyházi fenntartású iskoláknak, óvodáknak és egyéb intézményeiknek egyaránt, ugyanis rájuk is vonatkozik a recsökkentés változásai – írta a Mandiner.

Külön problémát jelenthet, hogy sok egyházközség temploma, imaháza, gyülekezeti termének az energiahasználatát ugyanaz a mérőóra követi nyomon, mint a lelkészlakáséét. A lap információ szerint a elindultak a szakártői szintű egyeztetések a történelmi egyházakkal a felmerülő kérdésben.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálata azt mondta a kialakult helyzetről, hogy ők is aggodalommal figyelik az energiaárak alakulását. Egyházuk pedig kapcsolatban áll kormányzati szereplőkkel, hogy rendezzék a kialakult helyzetet. AReformátus Zsinat Iroda Sajtóosztálya is haosnló módon fogalmazott, folyamatosan dolgoznak azon, hogy megoldást találjanak gyülekezteik és lelkipásztoraik számára.

(Fotó: MTI/Rosta Tibor)

15:58

A következő hét időjárásában csak egy a biztos, az ernyő. Hogy a nap ellen vagy az eső ellen tesz jó szolgálatot, az a részletes előrejelzésből kiderül.

09:00

Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.