Az állandó igazmondásába soha nem belefáradva
Pár hete – közel negyven év után – ismét levettem a polcról Cooper Nagy indiánkönyvét. A préri című fejezetből idézek. (Előtte röviden vázolom az előzményeket.)
A sziúk (dakoták) az ellenséges törzs ifjú és bátor törzsfőnökét, Sziklaszívet elfogták, és kínzócölöphöz kötözték. Matori, a sziúk vezére népe elé áll, és szónoklatot tart az embereknek – vagyis uszítja őket, „csinálja a gusztust” az ellenség kínzásához és megöléséhez. Móra Könyvkiadó, 1965-ös kiadás, 916. oldaltól:
„– Mi a dakota? – kezdte harsány hangon – A préri ura és a préri minden vadjának gazdája. A bölények a prériben, a halak a vízben, a madarak az ég alatt az ő parancsait lesik.
A dakota talpig férfi és bátor harcos! – Várt, míg a szavait követő helyeslés elnémul, majd így folytatta: – És mi a páni? Tolvaj, aki csak ravaszságából él. Indián, aki gyáva. Vadász, aki nem ejt vadat. A tanácstűznél ostoba mókus, mely egyik ágról a másikra ugrál. Éjjel huhogó bagoly. Csatában hosszú lábú jávorszarvas. A páni annyit sem ér, mint egy asszony! [...] Ha a földön hemzsegnének a patkányok, nem maradna hely a bölényeknek, és a dakota nem találná meg táplálékát és ruházatát. Ha a prérin nyüzsögnének a pánik, nem maradna hely a dakoták számára. A páni nem farkas, hanem patkány. A dakota erős bölény. Én azt mondom, a bölények tapossák el a patkányokat, és csináljanak helyet maguknak.”
Helyhiány miatt eddig az idézet. Mit lehet hozzátenni?
A párhuzam nyilvánvaló, és nem akarok az olcsó demagógia eszközeivel élni, mint a már egyáltalán nem fiatal és távolról sem demokrata vezér, amikor az ő ájult népe elé állva kinyilatkoztatja, szétkürtöli marhaságait, állandó igazmondásába soha nem belefáradva.
Ahogy nézem és hallgatom, tényleg nem tudom, sírjak-e, vagy röhögjek. Amint a dakota törzsfőnök a jövőt diktálja, páni félelem fog el.
Nemcsak magamat és a „magunkfajtát” féltem. A prérit elsősorban.
Metzgerné Hargitai Katalin
Budapest
