Az államot nem, de a civileket érdekli a gyógyíthatatlan betegek sorsa

2017. november 3., 13:26

Szerző:

Meghatóan széles társadalmi összefogás jött létre azok után, hogy végleg bebizonyosodott: heteken belül bezárhatják az ország egyetlen, gyógyíthatatlan felnőtt betegeket ápoló hospice házát, mivel az égvilágon mindenre van pénz, ami az Orbán- kormánynak kedves, de erre speciel nincs elég. Sorra érkeznek a felajánlások  a Magyar Hospice Alapítvány részére, a kiemelt érdeklődés még az Alapítvány munkatársait is meglepte.

„Teljesen meg vagyunk hatódva, szívszorító és fantasztikus, hogy a társadalom ennyire mellettünk áll. Látjuk a posztokat, a megosztásokat, azt érezzük, nem volt hiábavaló a munkánk, megbecsülnek minket. Eddig már 3 millió forint gyűlt össze, ez minden várakozásunkat felülmúlja. Volt, aki fél millió forintot utalt nekünk” – nyilatkozta a Zoom.hu-nak a  Magyar Hospice Alapítvány programigazgatója, Kovács Anita.

Betegszoba a Hospice Házban
Fotó: Magyar Hospice Alapítvány

Nagyon jól esik nekik a társadalom támogatása, de a büdzséből a politikai hozzájárulás hiányzik, a kormánytól is várnák a segítséget – jegyezte meg a gyógyíthatatlan daganatos betegek ápolását segítő szakember.

Az utóbbi hónapokban mindössze két levélváltás történt az Emberi Erőforrások Minisztériumával, ahol jelezték, foglalkoznak az üggyel, megoldási javaslatot, határidőt viszont nem említettek. Időközben az Emmi kiadott egy közleményt, amelyben elismeri a Magyar Hospice Alapítvány szakmai munkáját és társadalmi jelentőségét, éppen ezért az elmúlt három évben már 25 millió forint támogatást kapott az alapítvány, és tovább vizsgálják a Magyar Hospice Alapítvány újabb támogatási kérelmét.

Mióta az eset kiderült, több magánszemély mellett közéleti személyiségek is jelezték, támogatják a szervezet, többek között az ATV két műsorvezetője, Havas Henrik és Kárász Róbert – írja a Zoom.hu.