Az Állami Számvevőszék szerint sem a Momentum, sem a Kutyapárt nem gazdálkodott elég átláthatóan

Az egyik tisztességtelen előnyhöz juthatott, a másik nem mutatott megbízható képet a gazdálkodásáról.

2021. június 25., 14:48

Szerző:

Nem volt biztosított a Momentum Mozgalom gazdálkodásának törvényessége 2018-2019-ben, ezért a pártnak erősítenie kell a gazdálkodása törvényességét – mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Holman Magdolna azt közölte, a Momentum a vizsgált időszakban nem teremtette meg gazdálkodásának átláthatóságát, illetve a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát a párt tagsága és az állampolgárok felé.

Az ÁSZ ezért kilenc javaslatot tett a párt elnökének, akinek ezek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

A számvevőszék alelnöke beszámolt arról is, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak szintén lépnie kell a törvényes gazdálkodás érdekében.

Holman Magdolna rámutatott, mindkét párt 2018-tól kap rendszeres állami támogatást, így az ÁSZ most elsőként végzett náluk a párttörvényben kétévente előírt vizsgálatot. Az alelnök szerint ezért nem meglepő, hogy a két pártnak számos területen kell tennie a törvényes, átlátható és elszámoltatható gazdálkodás érdekében.

Nagy Imre felügyeleti vezető elmondta, a két vizsgált párt összesen 830 millió forintot kapott 2018-2019-ben.

Közölte, a Momentum Mozgalom ebben az időszakban nem alakított ki szabályszerű könyvvezetési rendszert, és nem biztosította a könyvvezetésének törvényességét. Ezáltal a párt nem támasztotta alá szabályszerű könyvvezetéssel a pénzügyi kimutatásaiban szereplő bevételi és kiadási adatokat, amivel megtévesztette saját tagságát és a közvéleményt is – fejtette ki Nagy Imre.

Megjegyezte, a Momentum Mozgalom a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások értékelését nem végezte el a törvényi előírás ellenére, így nem biztosította a közélet tisztaságára vonatkozó törvényi előírások érvényesülését. Ennek következtében

nem zárható ki, hogy nem engedélyezett források felhasználásával tisztességtelen előnyhöz juthatott más pártokkal szemben

– emelte ki.

Nagy Imre elmondta, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt belső szabályozása és számviteli kereteinek kialakítása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, továbbá a nem szabályszerű könyvvezetés és gazdálkodás következtében sérült a közpénzek átláthatósága és a közélet tisztaságának alaptörvényben meghatározott elve.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2018-as és 2019-es pénzügyi kimutatásai nem mutattak megbízható és valós képet a gazdálkodásáról, bevételeiről és kiadásairól, ezáltal a párt a tagságát és a közvéleményt is megtévesztette – jelentette ki.

(Kiemelt kép: Megújított tízezer forintos bankjegyek. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.