Ave, Cézár
Csupa ismerős jelenet, sztár, csupa szokatlan kapcsolatba rendezve. Az álomgyár rendesen ki van fordítva, meg van mutatva, mi van a trükkök mélyén. Mi van? Kínlódás, veríték, kudarc. Önimádat, blöff, mérettévesztés. Jelmez és maszk és smink. Birodalmi hóhányók hada.
Közben a moziba járó látja és élvezi, hogyan zakatol a nagy ámítógép: itt papok vitatkoznak arról, lehet-e istent a moziban ábrázolni, s ha igen, hogyan. Ott viszont kommunista forgatókönyvírók készülnek osztályharc ihlette halálos csapásra a kapitalista stúdiók ellen, amelyek az ő verítékükből, könnyükből híztak. (Vámpírral ugye nem szabad vérszerződést kötni...) Majd fantasztikus vízi revü varázsol el bennünket (és a habokból felbukkan egy szovjet tengeralattjáró), aztán szédületes matróztánc nyűgöz le. A tuskó protekciós színésznek szó szerint szájába kell adni a szöveget, amelyet a rendező hülyegyerekeknek kijáró tapintattal teljesít. Csupa-csupa idézőjel, irónia, gúny. És szeretet.
A mindent megoldó menedzser mágus mindennap jár gyónni, bár lelkiatyja már sokallja. De hát e mesterséges paradicsomban, amit Hollywoodnak hívnak, minden inkább van, mint hit. Nem véletlen, hogy a megfeszítésről készült film zárójelenetében főhősünk belesül a szerepébe, mert ott a Golgotán egy szó, egyetlenegy nem jut eszébe. A hit.
A producert – akit körberettegnek, körbenyalogatnak – otthon a legkispolgáribb, tüchtig pongyolás világ veszi körül. S valószínűleg ez a megfelelőbb környezet a kalibere számára. Csakhát éppen hátára kapta a régi/új hullám.
Minden „film a filmről” mű alapértéke a csiklandós reflexivitás. Az volt mindig is érdekes, hogy miként vélekedett a filmvilágról egy Truffaut, egy Fellini vagy más élveboncolók. Most tudjuk a Coen fivérek véleményét is. Csupa penge, csupa balzsam.
Jó film!
(Írta és rendezte: Joel és Ethan Coen. Játsszák: Josh Brolin, George Clooney, Ralph Fiennes, Tilda Swinton, Scarlett Johansson és mások.)
Bölcs István
