Osztrák lapok: Ha Magyarország nem lép, kiszárad a Fertő tó

Magyar oldalról indult meg a folyamat, Bécsnek és Budapestnek mihamarabb asztalhoz kell ülnie, hogy a tó megmentését koordinálják – írták osztrák sajtócikkek.

2022. július 5., 18:46

Szerző:

Ausztriának és Magyarországnak sürgősen meg kell kezdenie az egyeztetéseket, különben idén nyáron kiszáradhat a két ország határán elhelyezkedő Fertő tó. A G7 osztrák lapértesüléseket ismertetve azt írta, az osztrákok figyelmeztettek, a tó vízellátására szolgáló források és a vízgyűjtő területük Magyarországon helyezkedik el, így a folyamatot csak innen lehetne megállítani, cselekvés azonban az ügyben nem történt.

A Wiener Zeitung kiemelte, a tó vízszintje 1965 óta soha nem látott módon alacsony. A méréseket pedig 1965-ben kezdték el, úgyhogy ennél alacsonabb vízszintet még soha nem is rögzítettek. Ráadásul víszintcsökkenés eddig csak őszre következett be, 2022-ben viszont már késő tavasszal elkezdett csökkenni a meleg, a szél és a kevés csapadék miatt.

Kiemelték: a korábbi vízügyi elképzelések szerint a Fertő tó vizét a Mosoni Dunából kell pótolni, ennek kérdéses szakasza pedig Magyarországhoz tartozik, és a legújabb tervek szerint a Lébény-Hanyi főcsatorna osztrák oldalig történő meghosszabbításával a gazdák öntözővize és a tó vízutánpótlása is megoldódna. A csatorna kivitelezését Mészáros Lőrinc nyerte el, de helyi környezetvédők a beruházás annyira megváltoztatná a Fertő tó kémiai összetételét, hogy az károkkal járna.

Mindenesetre a magyar kormányköröknek is érdekében állna a tó minél előbbi megmentése. A G7 ugyanis emlékeztetett, Mészáros óriási vitorlás- és yachtkikötőt, nagyszállót is tervez, ez ellen pedig még a Magyar Tudományos Akadémia szakértői is tiltakoznak.

(Kiemelt kép: Sarród, 2021. május 10: A Fertő-tó Sarród felől fényképezve. A település a Fertő-Hanság Nemzeti Park központja. MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László)

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.