Elmarasztalta a bíróság rendőrséget, amiért nem lépett fel a homofób támadókkal szemben az Aurórában

A rendőrség tavaly szeptemberben nem lépett fel a provokátorokkal szemben, akik így meg tudták akadályozni, hogy az LMBTQ-közösség megtartsa rendezvényét a budapesti közösségi házban.

2020. november 17., 12:50

Szerző:

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében igazat adott a rendőrséget ellen panaszt tevőknek. A Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar LMBT Szövetség és az Auróra Közösségi Házat működtető Marom Klub Kft., valamint nyolc magánszemély adott be keresetet az ügyben.

Budaházy György társaival 2019 szeptember 26-án, egy zárt rendezvényen jelent meg az Auróránál, közvetlenül a kezdés előtt. A transzparensekkel érkező társaság tagjai lökdösődni kezdtek, homófób szlogeneket skandáltak, és sértegették, valamint akadályozták a Labrisz és az LMBT Szövetség rendezvényére érkezőket.

A jelenlévő szervezők a helyszínre hívták a rendőröket, akik húsz percig az ingatlanon kívül várakoztak, majd a közösségi házba betérve sem léptek fel a rendbontókkal szemben. A Magyar LMBT Szövetség közleményében kiemelte, hogy “a közösség tagja elleni erőszak elkövetéséhez ugyanis önmagában elegendő a védett csoport elleni riadalomkeltés is, nem szükséges a testi erőszak,” így akár szabálysértés, vagy bűncselekmény is lehetett Budaházyék hangulatkeltése.

A helyszínen történő huzakodás végül körülbelül három óriág tartott, a rendezvényt nem tudták levezényelni, az Aurórának is több órára be kellett zárnia. A rendőrök végül utólag indítottak szabálysértési eljárást Budaházyékkal szemben, de a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletben leírta, hogy már a helyszínen is cselekedniük kellett volna:

„A felvételeken látszik, hogy a rendezvény megzavarói azért maradhattak a helyszínen és folytathatták a jelenlévők zaklatását, mert a rendőrök nem intézkedtek erélyesen a távozásuk iránt, hanem hagyták, hogy folytatódjon a kéretlen agitációjuk és vitázásuk. Ebből következően órákig húzódott az a szabálysértési helyzet, melyet a rendőröknek […] kötelességük lett volna haladéktalanul megszakítani.”

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.