Árnyékháború az Orbán-kormányban (frissítve)

Hoffmann Rózsa levélben felajánlotta lemondását, de Orbán Viktor nem fogadta el. Rogán Antal "árnyékminisztériumot" hozna létre. Információink szerint a Fidesz és a kormány messze nem olyan egységes, mint az kívülről látszik; folyamatos a párton és a kormányon belül a hatalmi harc. Apró morzsákból, szivárogtatásokból értesülhet a közvélemény a harc állásáról.

2011. június 20., 08:36

Az Index kormánykörökből származó információi szerint Hoffmann Rózsa államtitkár levélben jelezte a miniszterelnöknek, hogy támogatottság hiányában nem kívánja folytatni az oktatási terület irányítását. Hoffmann személyes találkozót is kért Orbán Viktortól. Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő irodáján nem cáfolták

az internetes portál értesülését, csupán annyit közöltek, hogy hétfőre nem terveznek ilyen megbeszélést.

Az Index információi szerint a Nemzetierőforrás-minisztérium oktatási államtitkára kilátásba helyezte lemondását a miniszterelnöknél. Hoffmann Rózsa levelet küldött Orbán Viktornak, amelyben összefoglalta, milyen okok vezettek döntéséhez, illetve négyszemközti találkozót kért Orbán Viktortól. A miniszterelnöki szóvivő, Szijjártó Péter irodáján nem cáfolták, hogy a kormányfőhöz levelet írt az államtitkár. A szóvivő az üggyel kapcsolatban annyit közölt, hogy „ilyen megbeszélést hétfőn nem terveznek”.

Az internetes oldal úgy tudja, hogy az államtitkár jelezte, nem érez elég támogatottságot munkája folytatásához. Az Index forrásai szerint egyébként a lemondási szándékot meglebegtető levél ellenére az is elképzelhető, hogy az államtitkár valójában még nem tervezi az azonnali lemondást. Ha ugyanis a nyilvánossá vált problémák ellenére a kormányfő biztosítja arról, hogy bizalma töretlen, Hoffmann megtépázott tekintélyével is folytathatja az oktatásügy kormányzati átalakítási terveinek levezénylését.

Ezt a forgatókönyvet valószínűsítheti, hogy Hoffmann főnöke, Réthelyi Miklós a hetekben szintén megerősítést kapott miniszteri posztján Orbántól, jóllehet az Operaház főigazgatójának visszavonatott kinevezése miatt már megindultak az utódlással kapcsolatos találgatások.

Az oktatási államtitkárt Hoffmann Rózsának hívják, és ez így is marad hosszabb ideig - tudatta nem sokkal délután 4 után Orbán Viktor a szóvivőjén keresztül. Szijjártó kijelentése egyelőre lezárta a KDNP-s politikus körül kialakult bizonytalanságot. Hoffmann egy hete "panaszlevelet" írt Orbán Viktornak, amelyben lemondását is kilátásba helyezte.

Orbán megvonta a vállát

Orbán Viktor miniszterelnök "csak megvonta a vállát", amikor Hoffmann Rózsa KDNP-s oktatási államtitkár levelét megkapta - mondták a

Népszabadságnakkormányzati források még délután. Ők azt érzékelték: a miniszterelnöknek nem áll szándékában meneszti a kereszténydemokrata államtitkárt. Ha ez lenne a szándéka egy hét alatt már megtehette volna - jegyezték meg. És valóban, Szijjártó Péter délután 4-kor minden kétséget elosztatott: Orbán egyelőre nem kíván változtatni csapatán.

Vezető kereszténydemokrata politikusok a Népszabadságot arról tájékoztatták, Hoffmann Rózsa a levelét pünkösd előtt megírta, és már egy hete, múlt kedden eljutott a miniszterelnökhöz is. A háromoldalas levél - a miniszterelnökhöz közel álló források szerint - korántsem formális lemondás. A KDNP-s államtitkár csak körülírja, hogy kész lemondani is, ha a miniszterelnök ezt látja célravezetőnek. "Hoffmann Rózsa azt tette egyértelművé: nem kapaszkodik a bársonyszékbe minden áron".

A KDNP-sek szerint Orbán üzent a KDNP-nek

KDNP-sek szerint az, hogy a miniszterelnök múlt kedd óta "nem foglalkozott" a levéllel, azt valószínűsíti: nem fogadja el Hoffmann Rózsa lemondását. Sőt, állítólag azt üzente a KDNP-nek, hogy "beszéljenek az államtitkár asszonnyal". Tudtuk meg még a szóvivői bejelentés előtt.

Ez nem politikai kérdés, hanem "lelki kérdés". Az államtitkár asszony nyilván érzékeny, hiszen nem volt felkészülve arra, hogy az oktatáspolitika terén "hátulról is támadják" - utaltak KDNP-s források a Pokorni Zoltánnal folytatott vitaszituációra.

Az az utolsó csepp volt a pohárban számára, hogy a Fidesz etikai és fegyelmi bizottsága a pünkösd előtti héten nem marasztalta el Pokorni Zoltánt. Sőt azzal, hogy nem kapott semmilyen fenyítést, a parlament oktatási bizottságának az elnöke zöld jelzést kapott arra, hogy változatlanul mondja el szakmai érveit, akár vitatkozva Hoffmann Rózsával is. Lapunknak fideszes források megerősítették, Orbán Viktor miniszterelnök "egyáltalán nem intette meg Pokorni Zoltánt".

Lázár János Fidesz-frakcióvezető pedig közvetve kiállt Pokorni Zoltán mellett, amikor úgy nyilatkozott: a szakmai vitákat nem elfojtani kell, hanem le kell folytatni. Hoffmann Rózsa pedig a fideszesek értékelése szerint "öngyilkos politikát" folytatott azzal, hogy fegyelmi eljárást kezdeményezett a Fidesznél, a párt alelnöke, és első számú oktatáspolitikusa ellen.

Pokorni nem vállalná a posztot

Pokorni Zoltán nem kommentálta a lemondási hírt. Arra, hogy vállalná-e az oktatási államtitkári posztot, ha a miniszterelnök felkérné, határozottan úgy válaszolt: "nem".

Hoffmann Rózsa a parlamenti folyosón szintén nem nyilatkozott érdemben. Az újságírók érdeklődésére azt mondta, a miniszterelnökkel történő személyes találkozóra vár.

A folytatásban bízott napközben Semjén Zsolt és Harrach Péter. A KDNP elnöke - aki miniszterelnök-helyettes is -, a NOL-nak annyit mondott: ahogy eddig is, továbbra is Hoffmann Rózsa mögött állnak, támogatják, és bíznak abban, hogy változatlanul folytatja munkáját.

Harrach Péter a Népszabadságnak nyilatkozva "elhamarkodottnak" nevezte az államtitkár levelét, jóllehet azt megjegyezte, hogy ezt a lépést Hoffmann Rózsa részéről nyilván az váltotta ki, hogy amellett, hogy folytatódtak a "nemes viták", folytatódtak "a helyenként nemtelen támadások is" ellene. - Hoffmann Rózsa hatalmas előkészítő munkát folytatott az oktatási törvényeket illetően. Mi bízunk abban, hogy a miniszterelnök úr nem fogadja el a lemondását - mondta a KDNP parlamenti frakcióvezetője.

A napilap információi szerint a KDNP-nek problémát okozna, hogy megfelelő oktatási szakpolitikust állítson az oktatási államtitkári posztra, ha Hoffmann Rózsa valóban távozna.